|
A demokratikusnak nevezett rendszerek néhány alapproblémája
(Ez az írásom része a Gondolatok egy
új rendszerváltáshoz c. összeállításnak.)
Az oszd meg és uralkodj elvre épül
A
pártos, szabad mandátumos rendszer csak azért működhet, mert a pártok
tudatosan gátolják a tiszta, együtt egymásért elv érvényesülését. Ha
pedig valamilyen ügy kapcsán kicsúszik az irányítás a kezükből, és
felszínre kerül az elemi felháborodás, az élére állnak az ügynek, de
csakis pártérdekből. Máskülönben a ma létező polgári demokráciák
mindegyike a megosztáson
alapul. Megosztani a néprétegeket, vallásokat, nemzetiségeket,
nemzeteket. Enélkül nem tudnának hatalmat gyakorolni. A legkönnyebben
megosztható a nagy létszámú, alacsony, és közepes műveltségű
tömeg, ezért a pártok elsősorban őket szólítják meg a
kampányaikkal. Ha egyszer egy párt hatalomban van, csak akkor kerül
veszélybe a pozíciója, ha valamely oknál fogva elveszíti ezen tömeg
bizalmát. Ezzel el is érkeztünk a következő problémához:
A mennyiség uralkodik a minőség fölött
A
demokráciát - már amit mi annak ismerünk - Platontól
Arisztotelészen át Nietzsche-ig mindenki annak látta, ami: a csőcselék
uralmának. A mai demokratikusnak nevezett rendszer haszonélvezői
gyakran idézgetik Churchill közhellyé vált mondását, miszerint "a
demokrácia igen rossz államforma, csak nem ismerünk jobbat nála." Értve
ez alatt a képviseleti demokráciát. Pedig az a mondás is Churchilltől
származik, hogy "a
demokrácia elleni legjobb érv: öt perc beszélgetés az átlagos
választópolgárral". Ezt azonban már nem idézgetik a félművelt
politikusok, akik nem hallottak még, vagy hallani sem akarnak az
Iroquis (Irokéz) konföderációról, a részvételi demokráciáról, Arisztotelész
politeájáról, a teokráciáról, az
általános választójog esetleges eltörléséről már nem is beszélve.
Az általános választójog
Az általános választójog a pártos rendszer működési zavarainak egyik
oka, a gazdasági és politikai fejlődés gátja, a pártos rendszerek
összes hátrányának eredete. Valójában a demokrácia működését manipuláló
csoportoknak és személyeknek kedvez csak, mert a "csőcseléket" könnyű irányítani.
Ugyanakkor mindenki érzi az abszurditását annak, hogy egy 50 éves
egyetemi professzor szavazata ugyanannyit nyom a latban, mint egy
önhibájából
eredően képzetlen, tanulatlan személyé. Ez a probléma könnyen
orvosolható lenne. A korlátozott - pontosabban feltételekhez kötött -
szavazati joggal működő választási rendszerben a szavazásra jogosultak
statisztikailag is képviselnék a maguk csoportjait minden tekintetben,
és a szavazáskor kialakult eredményt az adott csoport arányával kellene
súlyozni. Így nem sérülnének pl. a kisebbségek jogai, miközben közülük
is csak azok szavazhatnának, akik megfelelnek bizonyos kritériumoknak.
Ilyen kritériumok lehetnének az iskolai végzettség (pl, érettségi) megkövetelése, vagy/és a
napi tájékozottság mérése. Utóbbival elkerülhetőek az
impulzus-szavazások még a szavazójoggal rendelkezők körében is. Ha
valaki nem tájékozott egy kérdésben, az ne szavazzon, mert az már nem
az ő szavazata, hanem valami külső befolyás eredménye. A médiáé,
pontosabban azoké, akik a médiát birtokolják. És itt el is jutottunk az egyik legfőbb problémához:
Az igazi hatalom a média tulajdonosainak kezében összpontosul
A háttérből,
a sajtón keresztül manipulálók bizonyos módszerekkel előre ki tudják
számítani a műveletlen és információhiányban tartott tömegek reakcióját, így jelenleg közvetve a média
gyakorolja a hatalmat, nem a politikusok. Az igazi hatalom tehát nem
azok kezében van, akikre az emberek szavaznak, és ezt a politikusok is
nagyon jól tudják. Ezért igyekeznek a média, pontosabban azok
tulajdonosi köreinek a kegyeit keresni. A világ összes médiájának
túlnyomó többsége (96%-a) pedig egyetlen 6 cégből álló érdekcsoport
kezében van. Az ő tulajdonosaik világnézetéhez való igazodás, gazdasági
és társadalompolitikai elgondolásaikkal való azonosulás
egyet
jelent az érvényesüléssel a politikában és a médiában
egyaránt. Ezt a helyzetet ismerték fel azok az újságírók
és politikusok, akik magukévá tették az ún. "politikailag korrekt"
kommunikációt, a bűnös gerinctelenséget.
Amíg törvénnyel nem
szabályozzák az írott és elektronikus média tulajdonosi
szerkezetét, és nem büntetik keményen a nyilvánvalóan kettős mércés,
hazug újságírást, addig a különböző gazdasági és pénzügyi lobbik által birtokolt média mindig is a közvélemény
befolyásolására fog törekedni, a pártok pedig a saját érdekükben igazodni fognak a véleménycsinálókhoz.
A kampányhatás
A világban legtöbb helyen alkalmazott választási rendszer az ún.
kampányhatástól szenved. Ez azt jelenti, hogy a pártok kénytelenek
népszerű intézkedéseket hozni bármi áron, valamint egy nagy csomó
pénzt elkölteni kampány célokra, mert még az utolsó pillanatban is
azon dolgoznak, hogy az ingadozókat megnyerjék. Az, hogy a kampányok
irdatlan költségeit mennyi más, hasznosabb dologra lehetne költeni,
nem is kérdés. Számtalan esetben megjelenik viszont a nyílt, vagy
rejtett korrupció, amikor multinacionális vállalatok, vagy pénzes
vállalkozók támogatnak egy kiszemelt pártot, hogy annak tagjai később majd a hatalomban az
ő lobbiérdekeik mentén politizáljanak.
Az információk nem nyilvánosak, ami meg igen,
az manipulált
A parlamenti demokráciákban csak az információk töredéke nyilvános,
és még az is kellőképpen manipulált a politikusok és a média által. Így
a választó nem képes megfelelő döntéseket hozni, csak olyat,
amilyenre kondicionálták. Egy igazi demokráciában a választott
tisztviselők minden lépésének, tárgyalásainak nyilvánosnak kell
lennie. Zárt ajtók kizárva. A sajtó "megválogatása" révén elért cenzúra kizárva. Nyilvánosság mindenek felett!
A "mennyiség" döntéseinek befolyásolása
A befolyásolás minden szinten ott van. A befolyásolható tömegember
tetten érhető a vásárlásaiban, mindennapi döntéseiben és a
szavazásaiban egyaránt. A befolyásoláson alapuló "demokráciában" a rendszer működtetőinek érdekei szerint
történik minden. Az emberekkel elhitetik "hogy", pedig dehogy!
A jelenleg demokráciának nevezett rendszerekben a tömegeket, velük együtt
pedig a választások kimenetelét gyakorlatilag a demagógok
irányítják. A demagógia gyakorlata pedig az általános választójog
egyenes következménye. A demagógia nem csak a politikusokra
jellemző, hanem az őket kiszolgáló médiára is. Sőt, a
média-demagógok mára már többségben vannak. A mai
gyakorlat szerint az történik a politikában, amit a média akar,
pontosabban azok tulajdonosai akarnak. (Erről már szó volt.) Ez az amit az MSZP
megértett mellesleg, amikor 1994-ben koalícióra lépett az SZDSZ-szel.
A politológusok folyton hangoztatják, hogy a média egy külön hatalmi
ág. Pedig ez már régen nem igaz. A média maga a hatalom a
jelenlegi demokráciákban. Ilyen értelemben pedig nem is beszélhetünk
"demokráciáról" sehol a világon. A médiának az általános
választójogot gyakorló tömegekre gyakorolt hatása olyan mértékékű,
hogy emiatt gyakorlatilag a szabadság alapjoga sérül. Ez még
akkor is így lenne egyébként, ha korlátozott lenne a választójog. A
hatalom igazi birtokosai ugyanis hamar megtalálnák az utat az új
választók elméje felé a médián keresztül, ezért minden valóban
demokratikus rendszernek igen kemény korlátok közé kellene
szorítania a médiát. Pl. a nyílt hazugságot frekvencia elvétellel, a
hírmanipulációt pedig a mikrofon engedély bevonásával és egyéb,
kemény büntetőjogi következményekkel kellene sújtani.
Alapvető trükk: hozz létre egy eredetileg nem létező problémát és oldd meg!
Ez a
ma demokráciák valódi haszonélvezőinek egyik jól bevált elve, a hatalom
megtartásának módja: létrehozni egy problémát, feszíteni a húrt
ameddig csak lehet, majd amikor már mindenkinek elege van belőle,
felkínálni a megoldást. Az olyan látszatdemokráciákban, mint amilyen
a miénk is, "a megoldást" rendkívül hosszú ideig el lehet odázni,
mert az emberek politikai aktivitásra való hajlandóságát az
ingerküszöb folyamatos emelésével csökkenti a média. Hazánkban ez olyan sikeres, hogy ránk a cső alakú pohár
elmélet érvényes.
A kinevezések gyakorlata
Ez is a mai, demokráciának hazudott rendszer egyik kardinális
problémája. A kinevezés ugyanis elfogadott, de semmiképpen
sem demokratikus! A kinevezések gyakorlata a demokráciák előtti
időszakra nyúlik vissza, amikor is a hatalom birtokosa (pl. a király)
nevezte ki a szerinte megfelelő embereket bizonyos posztokra, a hatalmi
piramis további részét pedig mindenkinek jogában állt magának
alakítani, azaz maga alatt élni a kinevezés jogával. Nap mint nap
láthatjuk, hogy a kinevezések gyakorlata hová vezet. Mindenki tudja,
hogy a kinevezésekkel hatalomba juttatott személyek nem, vagy sokkal
kevésbé szakemberek, mint inkább a hatalmon lévő pártok
elkötelezettjei. Gyakran önmagukat a központi hatalom felé ügyesen
adminisztráló, megfelelően helyezkedő szakmai nullák és
pártapparatcsikok kerülnek olyan intézmények élére, melyek működése
hatással van mindannyiunk életére. A különböző állami finanszírozású
vállalatok és intézmények (jól fizető) felügyelő bizottsági tagságait
sem szakemberek, hanem a pártok felé elkötelezett emberek kapják meg.
Ezt a témát tovább lehet tárgyalni a vállalati demokrácia körében is.
Rőczey János írt erről bővebben az egyik általam is megkapott
levelében. Ide föl lett téve
szerkesztetlen változatban. Mindenképp érdemes elolvasni.
A kinevezés gyakorlata megszüntetendő. Az állami szervezetek,
hatóságok, vállalatok és intézmények vezetői helyét választás útján
kell betölteni, a szakmai szervezetek segítségével.
Közvetve
a kinevezés gyakorlatának köszönhető, hogy a brüsszeli, EU-s képviselői
pozíciókat ma afféle politikus-temetőnek használják a nagy
pártok. Többnyire ugyanis olyanokat küldenek ki, akiknek itthoni
jelenléte valamiért kényelmetlen a pártoknak. Nálunk legalábbis így működik a dolog.
A pártfegyelem és a lelkiismereti szabadság összeegyeztethetetlensége
A jelenlegi, ún. szabad mandátumos pártos képviseleti rendszerben nem érvényesül, de
nem is érvényesülhet a képviselők lelkiismereti szabadsága. A
képviselők döntéseit a párt határozza meg. Az elvileg a pártban közösen
kialakított álláspontot gyakorlatilag majdnem mindig a párt hatalmi
piramisának teteján állók, a párt felső vezetése alakítja, a képviselők
szavazógépek, aki nem lennének képesek a hatékony képviseletre akkor
sem, ha ez szándékukban állna.
Ez
a rendszer a korrupt ide-oda szavazó megélhetési
reninenskedőktől hivatott megvédeni a politikát a szabad mandátumos
rendszerben, (de erre nem is lenne szükség kötött mandátum esetén)
azonban lehetővé teszi, hogy a valódi hatalom mindössze egy tucat
hangadó, a párt felső vezetésének kezében összpontosuljon. Akiket pedig
már könnyen pórázon tart a globális rendszer. Erről még írok itt is.
Listán bejutott képviselők
A pártok által listán bejuttatott képviselők nem az embereket, hanem a
pártot képviselik. A listás képviselők többnyire azok, akiket ezzel a
poszttal jutalmaznak a pártok a pártban és a pártért végzett
munkájukért. No meg azok, akik kevesebb kárt okoznak a párton belül,
mintha azon kívül lennének. A pártlistákat azonban nem lehet
megszüntetni, mert az a rendszert még jobban eltolná a diktatúra
irányába. Erről lásd az írásomat itt.
Az állam öncélúvá vált
A pártos, képviseleti demokráciáinak alapproblémái mind
egyetlen kardinális kérdésben csúcsosodnak ki: a pártok a saját
érdekeiket nézik, az általuk irányított állam pedig függetlenné vált a
választóktól. Az állam nem az ő érdekeiket szolgálja, hanem a
nemzetközi tőke és a pénzvilág érdekeit. Ez addig nem fog megváltozni,
míg a nép saját maga nem fog össze és veszi a kezébe az irányítást, ami
alatt persze nem a bolsevik típusú, szintén önös érdekű szerveződést
kell érteni, hanem egy új típusú, részvételi demokráciát, és a
holografikus társadalmi berendezkedést.
Frissítve: 2009.06.06
|
|
