
napi MORZSÁK (Aktuális politikai rágódások néhány mondatban)
Feladni nemzeti öngyilkosság, feledni
botorság!
A Napi Morzsák nem blog! Archívuma nem lesz, a
benne lévő "rágódások" pedig csak addig maradnak meg, amíg
valamiért még aktuálisak, utána törlődnek.
2008.03.18
A mai nappal végleg eljött hát az ideje, hogy
felfüggesszem a napi politikáról való publikációimat.
Én is csatlakozom azokhoz, akik felhagynak a neten történő
politizálással. Úgy érzem igaza van Beckett Vladimirjának: "ha jobban belegondolok, lehet hogy nincs is
szükség ránk, hisz' más is megtenné amit mi, ha nem jobban."
Csak az a biztos, hogy többet tudok segíteni azzal, ha a
megoldásokat keresem, mintha az elém kerülő szemetet elemzem
naponta, vagy akár csak hetente. Mert szemét az akad bőven,
de semmit sem érünk azzal, ha rámutatunk, hogy ott a szemét,
ha nincs aki eltakarítsa. A továbbiakban végzem a dolgomat, de már csak akkor írok, ha más nem teszi meg helyettem.
2008.02.11
Barack
Lehet,
hogy Amerika nemsokára barackot nyom a fejünkre? Barack Obama valami teljesen mást, a szó szoros és átvitt értelmében
is új színt hozott a politikai palettára. A republikánus McCain ezzel szemben még
dalban is
elénekelte, hogy bombázni akarja Iránt, megválasztása esetén
biztosan lángba borítaná a Közel-keletet Európa kontójára. A republikánusok nem hiszem, hogy komolyan labdába
tudnak majd rúgni, mert
az amerikai választóknak elegük van háborúskodásból. Ebben a
pillanatban tehát nagyon úgy néz ki, hogy Barack Obama lesz az USA
első színesbőrű elnöke, már ha le nem lövik addig. De ahogy dr.
House a sorozat egyik epizódjában lényegre látóan kifejtette: "Az
elnök hivatalát nem a színe miatt hívják Fehér Háznak." Azaz nagy változásra senki se számítson. Inkább arról van szó, hogy Obama lesz a fehérek első fekete elnöke.
2008.02.08
Iszlamizálódunk
Az EU-ba tartó török parlament tegnap fogadta el a fejkendő
használatát.
Angliában meg a sariát
akarják bevezetni egyesek.
2008.01.25
Mától a Morzsákban fontos olvasnivalókra hívom fel a figyelmeteket.
Sokszor nem is kommentálom őket majd, hogy legyen időm a webhely
többi részére. Hogy miért szűkítem le ennyire, arról rövidesen írok
majd egy hosszabb cikket.
Hát ilyesmiről beszélek, amikor a Fidesz integritását,
szavahihetőségét becsületét, hova tovább magyarságát kérdőjelezem
meg:
A FIDESZDSZ Lantosnak udvarol
Mindig is tudtam, hogy nagy az Isten állatkertje, de hogy
ekkora, az még engem is meglepett:
Sieg Heil! - mondja és mutatja
Pákó (videóval együtt)
Egyszer úgy szívesen összegyűjteném Antall József gazemberségeit,
mert hosszú a lista.
Amikor szóba kerül, én Antalli ökörségről szoktam
beszélni Antalli örökség helyett. Már régen tudjuk, hogy a rendszerváltásnak csúfolt átmentő akció
egy előre megtervezett színdarab volt, melyben Antall József
főszerepet kapott:
Antall volt az első szög Magyarország koporsójába
2007.12.23 Csak egy cikk:
A Gárda él és erősödik -
interjú Vona Gáborral a támadásokról és a cigánybűnözésről
2007.12.18
Az álellenzék ismét elárulta
magát - és az országot
Tegnap az EÜ törvény ügyében történt név szerinti szavazásra
kizárólag a kormánynak volt szüksége, hogy legyűrje a renitens
szocikat. Miért nem emelte fel a szavát egyetlen Fideszes sem a
törvény név szerinti szavazása ellen? Ha megteszik, nyilván más
eredmény született volna. Ez nem nevezhetjük egyszerűen balfékségnek.
Morvai Krisztina miért nem kezdeményezte előbb
a
megerősítő népszavazást? Most ugyanis majd belekezdhet egy végeláthatatlan jogértelmezési
vitába. Egyébként meg ha Magyarországon komolyan vennék a törvény betűit,
akkor Gyurcsány és még jó páran, ma börtönben ülnének. Hazánkban se
szeri, se száma az alkotmány- és törvénysértéseknek balos kormányok
idején. Miből gondolja Morvai, hogy az Alkotmány 26.§ (6) kivétel ez
alól?
Az egészségügyi törvény körüli füstben, a parlamenti
pártok villámgyorsan, az unióban
elsőként ratifikálták a Lisszaboni Szerződést.
Még senki sem látta, senki sem olvasta. Magyarra le sem fordítják,
tehát jogvita esetén az angol értelmezés számít. A politikusoknak semmi
sem drága. Az álellenzék ismét elárulta az országot, mindezt azért,
hogy ne vádolhassák EU-ellenességgel. Ezek szerint a brüsszeli naplopók
véleménye többet számít a Fidesznek, mint a a magyar választóké. A
magyarokat ugyanis k...ra nem érdekli ha a Fidesz-t EU-ellenesnek
állítják be. A Fideszt meg úgy látszik nem érdeklik a magyarok. A
magyar politikát, még az állítólagos ellenzékit is nem a magyar
politikusok irányítják, hanem külföldről jönnek az ukázok, hogyan kell
viselkedni. Gyurcsányékat még mindig Moszkvából rángatják, miközben
látszólag nyugat felé fordulva strómankodnak az oroszoknak. A Fidesz
meg az USA-ból, Izraelből, Brüsszelből (ki tudja éppen honnan) kapja az
utasításokat. Jól nézünk ki. Ez a világ kell nektek magyarok?!
Cikkek:
Bayer Zsolt: Néhány kedves
szó fideszes barátaimhoz (Ez már Bayernél is kiverte a
biztosítékot. Vajon meddig tart még ki a fideszes vonalnál? Ha ezek
után marad, reggelente gondja lesz majd a tükörrel. )
A fekete hétfőnél is
gyászosabb hazudozás "jobbról"
2007.11.29
Sicko
Egy film, mely bemutatja, hogy mi zajlik az amerikai, több
biztosítós egészségügyben.
Aki nem látta, feltétlenül nézze meg. Már alig vártam, hogy mikor
teszi valaki végre föl a netre, hogy ajánlhassam. Néhány napja
letölthető a Sicko c.
film Kroko webhelyéről.
Ha rögtön a lejátszód indul el, szakítsd meg a
letöltést. Kattints jobb egérgombbal a linkre, és válassza a "cél
mentése másként" opciót.
2007.10.28
Fodor Gábor folytatja a hízelgést
Az SZDSZ egyre sűrűsödő és egyre nyíltabb dorombolására kénytelen
lesz a Fidesz válaszolni, ha másért nem, a saját szavazói miatt. A
Fidesz óriási csapdában van. Azt nem mondhatják, hogy rendben,
koalícióra lépnek az SZDSZ-szel, mert akkor a kétharmados előnyük elenyészik
a ködben, a párt pedig eltűnik a történelem süllyesztőjében.
Készülnek ugyan Orbán háttérbe helyezésére, de nem akarják, hogy
úgy tűnjön, mintha az SZDSZ nyomására vonulna vissza. Egyetlen
egyet tehetnek, hogy a bőrüket mentsék: ki kell jelenteniük, hogy az
SZDSZ-szel sem Orbánnal, sem pedig Orbán nélkül nem köt majd
koalíciót a Fidesz. Ha nem teszik ezt meg minél hamarabb, akkor nem
csak a választók fognak elgondolkozni ezen, hanem a KDNP-sek is,
akik között nemigen találni a Fidesz liberálisaihoz hasonlókat, akik
csillogó szemmel bólintanának rá egy az SZDSZ-szel kötendő
koalícióra.
2007.10.27
Az SZDSZ a Fidesz felé lavíroz, zűrös, hogy a
Fidesz még nem reagált
Az utóbbi időben egyre több feltűnő közeledési gesztust tett az SZDSZ a
Fidesz felé. A két legutóbbi eset a Kóka féle elhatárolódás volt a rendőrséggel
2006 őszi tevékenységével kapcsolatban, ami a 301-es parcellában
hangzott el. Bele is tört a nyelve. (Lásd az október 24-i
bejegyzésemben.) Majd tegnap egy másik SZDSZ-es valaki (a hírt azóta
nem találom) szájából hangzott el, hogy fel van háborodva azon, hogy
az MSZP a Fidesz vezetőit vizsgáltatja az APEH-hel. Ezt követte
tegnap karácsonygyalázó
Horn
Gábor interjúja, melyben kifejti, hogy az SZDSZ (a jelenlegi
1%-os támogatásával) hajlandó lenne koalícióra lépni a Fidesszel.
Egyetlen feltételt támasztott csak: a pártot ne Orbán Viktor
vezesse, amivel viszont nyitott kapukat dönget, hiszen rég meg van
szellőztetve, hogy Orbán helyett egy másik figurát tol majd előre a
párt 2010-es választások előtt pár évvel. A Fidesz egyelőre nem
reagált az SZDSZ pillarezegtetéseire. Ha nem teszik meg hamar, most,
hogy Horn kirukkolt a farbával, félő, hogy bekövetkezik
mindannyiunk rémálma: egy Fidesz-SZDSZ koalíció. Évekkel ezelőtt már
írtam ennek a veszélyéről, többek között
itt is. A
Fidesz szavazóknak érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy milyen
érzéssel fogadnának egy olyan politikai konstellációt, melyben egy
kétharmados párt koalíciót köt egy magyargyűlölő törpepárttal.
A Fidesz számára jól jönne a dolog, mert a Pokorni-féléknek nem kéne
többé színészkedniök, és Rogán Tóni is nyíltan a keblére ölelhetné
végre Juszt Lászlót. Amiért a legjobban jönne nekik egy ilyen
koalíció, az a média hatalma. Mert hiába 1%-os a párt, ha övék a
média 90%-a. Ha viszont a médiáért prostituálja magát a Fidesz, az
az utolsó, még megmaradt illúziónkat is szertefoszlatja
velük kapcsolatban. Biztos vagyok benne, hogy ha a Fidesz nyerne, és
bármilyen indokkal is beemelné maga mellé az SZDSZ-t a hatalomba, az
a Fidesz szavazók mindent elsöprő dühös elégedetlenségét váltaná ki.
Nem kéne ezt megvárni.
Figyeljük az eseményeket! Ha a Fidesz nem reagál hamar az SZDSZ
folyamatos üzeneteire egy határozott NEM-mel, jobb, ha felkészülünk
a legrosszabbra.
Jól sikerült tegnapi akció, hamisan tanúzó rendőrök
A tegnapi utcai demonstráció azt kell, hogy mondjam, hogy jól
sikerült. Most nem volt károkozás. Egyes híradásokkal ellentétben a
busz gumiját sem kiszúrták, hanem csak simán leengedték a szelepnél.
A polgári engedetlenségnek egy érdekes változata az amit láttunk.
150 embert üldözött egész nap az ország összes rendőre.
Gyakorlatilag a rendőrök miatt dugult be a város. :D Ezt a módszert
kellett volna alkalmazni már egy évvel ezelőtt is. Ha nem ennyien,
hanem akár csak több ezren lennének a tiltakozók, teljesen meg
lehetne bénítani a várost, mert nincs annyi rendőr, amivel tenni
tudnának ellene. Csak egy gond van, nem volt semmilyen petíció,
követelés, vagy nyilatkozat, hogy ez az egész miért folyik. A
kormány lemondását meg eleve nem lehet ezzel kieszközölni. A pesti
levegőtől fulladozóknak azonban javaslom ezt a módszert. Amikorra
bejelentik, hogy ilyen akciót terveznek, biztosan kevesebb autó
indul majd útra. Ezzel a módszerrel ki lehetne kényszeríteni egy új
budapesti parkosítási, zajmentesítési és forgalomcsökkentési tervet.
A rendőrök persze most is kitettek magukért. Ismét utcai járókelőket
bántalmaztak, és hamis tanúvallomásokkal vitték be az embereket. A
Nemzeti Jogvédő Alapítványhoz késő délutáni harmincnál is több
bejelentés érkezett. Tomcat esete tipikusnak mondható. Őt ugyan nem
bántalmazták, de rá akarták kenni, hogy ő "szervezte meg" hogy
néhány srác felmásszon a Lánchíd egyik pillérjére. Mikor Tomcat
rákérdezett, hogy mégis, mi a bizonyíték erre, akkor azt a választ
kapta, hogy "majd lesz". Bekísérték, majd egy olyan rendőri jelentés
adtak le, melyben az szerepelt, hogy egy rendőr látta, hogy Tomcat
felsegíti a fiúkat a láncra, egy másik meg hallotta, hogy azokkal
beszél telefonon. A probléma csak az volt, hogy a rendőr onnan, ahol
a jelentés szerint állt, nem láthatta volna az esetet még akkor sem,
ha megtörtént volna. Azt meg egy ideiglenesen elhelyezett térfigyelő
kamera tanúsította, hogy Tomcat egyáltalán nem telefonált abban az
időszakban.
Itt felmerül a kérdés, hogy egy rendőrt nem lehet elítélni hamis
tanúzásért? Milyen törvény az, mely következmények nélkül megengedi, hogy egy
rendőr nyilvánvalóan valótlan indoklással vigyen be valakit az örsre,
vagy állítson bíróság elé?
2007.10.26
Ami az elmúlt pár napban
kiderült,
abból valami olyasmi sejlik fel, hogy Toroczkai-t vagy megvették,
vagy ügyesen manipulálják és nem lát ki a népszerűség ködéből. Nem
veszi észre, hogy a 23-i balhé csak Gyurcsányék egy évvel ezelőtti
tetteit igazolja. Akiknek például felborították az autóit, azok
biztosan szívesen látnák Toroczkait rács mögött, függetlenül
attól, hogy kire szavaztak. Amikor egy éve a TV-hez vezette az
embereket, az még lehetett véletlen, de a mostani eset már kevésbé.
Ahhoz, hogy ez így süljön el, ahogy, provokátorok és vandálok hadának
kellett beállni a Toroczkai mögé. Nem igaz, hogy ezt nem lehet
észrevenni. Csak egy kis körültekintés kellett volna. Az ellene
indult eljárást meg fogja úszni, mert amennyire az eddig látszik, a
törvény az ő oldalán áll. Nem is ezzel van a baj, hanem hogy folyton
olyanok keverednek mellé, akik molotov koktélokat dobálnak,
autókat borogatnak, és "magyar" létükre nem képesek kussban
végigállni a Himnuszt. Egészen másmilyen lenne a leányzó fekvése, ha
a Toroczkai által békésnek mondott tüntetés valóban békés lett
volna. Ha nem tesznek kárt semmiben, és csak azért állítják elő őt
és a társait, mert nem tetszenek Gyurcsányéknak. A mai blokádra már
nem is volt kíváncsi a külföldi sajtó. Információim szerint részben
azért, mert az egésznek rossz szájízt kölcsönzött, hogy
a kuruc.info manipulálta
az eseményeket, másrészt már ők is látják, hogy ebből az
egészből a balhén kívül semmi más nem sülhet ki. Az utcai politizálás egyébként
is kudarcot vallott. A ma délelőtt a hídon állók többsége már nem "harcos" ahogy Toroczkai szereti nevezni, hanem bámészkodó
és újságíró volt. Talán tudomásul kéne vennie, hogy ami eddig működni látszott, azzal már nem lehet célt elérni. És ebben ő maga is nagyban hibás.
A Toroczkait tegnap "a fennálló államrend ellen irányuló"
bűncselekményekkel vádoló(!) bíró egyébként a múlt év ősszel
vérbíróként ítélkező bírák egyike. Egy szabad országban az ilyen
csak tyúkpereket kaphatna. Ilyen aljadékok voltak azok, akik
Gyurcsány és az MSZP esetében viszont nem tartották alkalmazhatónak a 212, a
177, a 278, és a 319-es BTK paragrafusokat, (lásd
a rég blogban 2006.09.20 (3)-nál) de sorban ítélték el az
embereket első fokon 2006-ban nyilvánvalóan hamis és ellentmondásos
rendőrségi tanúvallomások alapján, és sújtották minden törvényes ok
nélkül Budaházy Györgyöt lakhelyelhagyási tilalommal.
2007.10.24
Ünnep?
Színészkedés, hazudozás, feltűnési viszketegség,
értelmetlen pótcselekvések. Nagyjából így lehetne összegezni, ami az
ünnepek alatt történt. Gyurcsányról tudjuk, hogy folyton hazudik és
ripacskodik. Legyen szó ünnepről, gyászról, ígéretekről, vagy
magyarázatokról, ő mindig hozza megszokott formáját. A mostani ünnep
sem volt ez alól kivétel. Arra azonban nem számítottam, hogy az
ünnepek alatt szinte minden politikus vagy hülyét csinál magából,
vagy velünk próbálja meg ugyanezt.
Kóka például
"szexelt" egyet a 301-es parcellában, és
hogy ki tudja, milyen előre megbeszélt terv szerint gyakorlatilag
beolvasott a már egyébként is döglődő Demszky-nek. Ha ezt amúgy a saját
nem létező szakállára tette, az nagy hiba volt a részéről, mert
figyelmen kívül hagyja, hogy az SZDSZ működését már nagyon régen, a
Kádárék által hajdan a politikából kiebrudalt sztálinista, Rákosival
együttműködő, ÁVÓ-s ivadékok, körömletépők és egyéb gennyládák
irányítják. Velük szembe fordulni annyit jelent, mint Medgyessy
Péternek, amikor az SZDSZ korrupciós ügyeiről beszélt. Ha tehát ezt
a beszédet Kóka túléli, akkor keresnünk kell a hátsó indokokat.
Orbán gyakorlatilag folytatta hívei lecsillapítását,
beszéde sablonos volt. Az egyetlen nem oda illő mondata a 2006-os
őszi események miatti felelősségre vonást ígért. Amiről minden józan
gondolkodású ember tudja, hogy nem fog menni, Orbán mégis
megpróbálkozik ezzel a hazugsággal, azt gondolván, hogy ezzel
feledtetni tudja a Fidesz "irgalmas nővérek" stílusú hozzáállását,
amit az elmúlt egy évben teljesített. Szánalmas, ugyanakkor majdnem
felér egy gyurcsányi hazugsággal.
A legnagyobb balság azonban az, amit Toroczkai László
művelt. Gratulálok neki! Hogy nem olvasta a Forradalom vágyálma c. írásomat, vagy nem értette meg, az
biztos. Miféle forradalom az, hogy akcióterv és meghatározott célok nélkül, mint a
birkák megindulnak a rendőrök sorfala ellen?! Hogy tudjuk, hogy balhé lesz és hogy nem nyerhetünk az ég
világon semmit, de menjünk! Röhej. Ezzel Toroczkai ismét táptalajt adott azoknak a
feltételezéseknek, miszerint megvették kilóra. Ekkora baromságot
ugyanis nem csinálhat valaki. Csak ha nagyon ostoba, vagy ha eladta magát. Az egésznek az ég világon semmi
értelme nem volt, nem is lehetett, hacsak az nem, hogy Toroczkai
ismét a címlapra kerüljön. A feltűnési viszketegségét lehet, hogy
kielégítette, de a nemzeti radikalizmust is sikerült még jobban
letolnia a színpadról.
Az ünnepek mindig hoznak valamit az ember életébe. A mostani egy
újabb impulzust jelentett számomra. Már számtalanszor rászántam
magam, hogy abbahagyom a politizálást. Úgy hiszem, hogy már csak egy
paraszthajszálra vagyok attól, hogy tényleg meg is tegyem. De az
akkor végleges lesz.
2007.10.22
19:44 Ki szerettem volna menni a
301-es parcellához 23-án. Ma már tudom, hogy nem tehetem. Nem
tehetem, mert a törpepárt rontja majd ott a levegőt, így
kordonnal zárták
el a területet. Még az 56-osok családtagjait sem
engedik oda. Kell a hely az árulóknak.
2007.10.12
Simon
Perez: Izrael felvásárolja Magyarországot Elképesztő, hogyan romlik a jobboldali tájékoztatás színvonala. Ez
különösképpen a HírTV híradójából látszik. Ugyanazokon a
gumicsontokon rágódik, miközben nagyon fontos hírekről egy büdös szó
sem esik! 15 éve szó van az Izraeli tőke látványos nyomulásáról
hazánkban. A "magukra valamit is adók" ezt persze rendre
antiszemitizmusnak bélyegezték, vagy hallgattak róla, mint ahogy azt
most is teszik. A jobbik.net - ről kell értesülnünk arról, hogy mit
mondott Simon Peresz izraeli államelnök október 10-én Tel-Avivban a
Kereskedelmi Irodák Szervezetének éves közgyűlésén:
„Izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon. Izraelnek
precedens nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk
gazdasági függetlenségünket, fölvásároljuk Manhattant,
Lengyelországot és Magyarországot”
Hát kell ehhez még kommentár? A magyar média az ilyen és
ehhez hasonló hírekről nem számol be, a Fidesz meg ül a meleg
tehénszarban és várja, hogy elmúljon a fagy. Megette a fene ezt az
országot, most már nem vitás. És ha történetesen a Fidesz kerül majd
hatalomra, akkor annyi lesz a különbség, hogy az a folyamat, ami
most egy hónap alatt zajlik, az utána háromig fog. A végeredmény
ugyanaz: zsidók rabszolgái és cigányország eltartói leszünk nem is
olyan soká, ha nem történik valami.
2007.09.20
Lovas István levelet írt Pokorni-hoz.
Az, hogy Pokorni és bagázsa még mindig a Fideszben rontja a levegőt, jelzi, hogy a párt
menthetetlen. Orbánnak pedig lassan aranyere lesz ettől a
népszavazási erőlködéstől. "Elég volt!" - mondta el többször is.
Szószátyárságban tehát már nincsen hiány. Mit szövegel arról, hogy "elég
volt", ha ő is jól tudja, hogy a népszavazást talán jövő tavasszal,
de inkább csak nyáron lehet majd megtartani? Ráadásul nem lehet
olyan naiv, hogy elhiggye, hogy az alkotmányos diktatúrára
berendezkedett kormány majd pillákat lesütve és bocsánatért esedezve
távozik a hatalomból! Magasról tojik majd a baloldal a népszavazás
eredményére mert jogilag hátszelesek. Megint csak egy
szelep-szerepet láthattunk tehát Orbán Viktor részéről. Ha elég
volt, akkor miért nem cselekszik? Gyávaság? Háttéralkuk? Bitangul
elegem van a Fideszből!
A magyargyűlölő plagizátor
Kertész Imréről pár napja úgy néz ki, hogy kiderült: háborús bűnös.
Zuschlagot meg végre bekaszlizták.
Ehhez képest senki sem veszi észre azt a sokkal fontosabb hírt, hogy
a globális felmelegedés
következtében kiolvadt az Északnyugati átjáró. Elolvad a
sarkvidéki jég. Sokkal nagyobb ütemben, mint arra számítottak.
2040-re úgy néz ki nem lesz egy szál jég sem északon.
Klímaegyezmény nem várható, mert az ártana a globális
rablótőkének, az emberiség meg szépen lassan megfő a saját mocskában.
2007.09.06
Horn Gábor felülmúlta Weisz nénit!
Emlékeztek még
arra
a júniusi esetre, hogy a 61 éves, azaz 1946-ban született
holokauszt túlélő Weisz néni "nem tudta visszatartani könnyeit,
amikor felidézte az auschwitzi gázkamrákból való menekülése
történetét és 72 rokona nyilasok általi elpusztítását"? Az ügy
szinte semmilyen visszhangot nem kapott.
Úgy látszik azonban, hogy az eset nem egyedülálló. A vasárnapi
Szólás szabadsága c. propagandaműsorban kiderült, hogy Horn Gábor ügyeletes
Árpád-sávos zászlót utáló, hivatásos fasisztázó, valamilyen
spermabank terméke lehet, ugyanis a szüleit 11 évvel a születése
előtt "kivitték a Duna-partra". Idézem:
"...vannak Magyarországon szélsőjobboldali, radikális nyilasok, akik
bennem is félelmet keltenek, tehát nem tudom az asztalnál ki hogy
van, én nagyon-nagyon utálom amikor Árpád-sávos zászlókat látok
ebben az országban, mert az én szüleimet egyébként kivitték ide a
Duna-partra."
Horn Gábor 1955-ben született, hozzá képest tehát Weisz néni
csak egy pancser a holokauszt-hazudozásban.
Az egészben a legjobban az zavar, hogy ott ül körülötte Dávid,
Latorcai, Lendvai, valamint Varga Mihály, plusz a műsorvezető Baló
György, és mindegyik üveges szemmel siklik át ezen az egetverő
hazugságon. Senki sem mondja, hogy "na Gáborkám, itt kéne
abbahagynod!!!"
(Ha valaki kíváncsi a kontextusra,
itt olvasható
a műsor teljes szövege. Aki pedig akarja,
meg is nézheti, ha
alacsony a vérnyomása. Horn ominózus szövege a 11. percben hangzik
el.)
2007.09.04 A BKV szakszervezete végül eltekintett a sztrájkról az utolsó
pillanatban. A hírek szerint Gyurcsánynak is benne van a keze a
dologban. A szakszervezetek vezetői közül ketten lemondtak, mert nem
értettek egyet azzal, hogy feladták a céljaikat. Ami folyik abból
arra lehet következtetni, hogy igaza
van a Szentkorona Rádiónak: úgy tűnik,
a szakszervezeteket
megveszik kilóra. A rádió egyik munkatársa arról számolt be,
hogy látta az egyik szakszervezeti vezetőt egy jachtkiállításon egy
30 millás jacht megvásárlásáról érdeklődni.
Molnár
Tamás: Van itt még valaki? Nem bírtam megállni, hogy ne reagáljak erre a publicisztikára:
Válasz Molnár Tamásnak
Kedves Tamás!
Túl nagy a nézőtér, sokan pedig egymással beszélgetnek. Ez a
műkönnyekben tapicskoló ripacsokat nem zavarja, de elnyomja azok
hangját is, akik nem csak látják, hogy mi zajlik a színpadon, de
másokkal is tudatni szeretnék. Ha volna is valaki, aki nem csak a szomszédjának meri elsuttogni amit lát, hanem
fel mer állni és riadót mer fújni a nézőtéren, zászlóval a kezében,
azzal közölni fogják, hogy egy bunkó és vagy távozzon sürgősen, vagy
várja meg a szünetet, de akkor kussoljon. És tudod mi a
legelkeserítőbb az egészben? Az, hogy ezt mondaná neked egy csomó
látszólag nemzeti színű ember is.
Igen, még van itt valaki. De már olyan nagy a baj, hogy nincs
értelme felállni. Ez egy bábkormány, az emberek gyáván suttognak, a
pártos demokrácia pedig halott. Az alkotmányos diktatúra napjait
éljük. Ezért van az, hogy Te is csak kérdezni mered, hogy van-e itt
még valaki. Mert már nem bízol azokban sem, akikkel együtt szoktad
szidni a rendszert. Ismerős? Marad a cselekvés. Itt hagyjuk a
színházat és teszi mindenki a maga dolgát. Építünk, vagy épp
megőrizzük, amit érdemes.
Találkozunk a kijáratnál!
Üdv: Nibiru
Még egy mai érdekes cikk:
Nemzeti Liberális Platform - Happening a nemzet ellen. (Bár a cikk némely része bizonyos régebbi írásaimra emlékeztethet
egyeseket, a cikket nem én írtam.)
2007.08.29 Régen írtam. Olyan mennyiségű hazugság és félrevezető mocsok árad a
baloldalról, hogy már nehéz elviselni. Erőst érik bennem a gondolat,
hogy kidobom a tévét és lemondok minden újságot.
Már nagyon is időszerűnek tartottam a Magyar Gárda megalakulását.
(pontosabban az önkéntes alapon szerveződő Nemzetőrség mellett
voltam, de ez mellékes) A félkatonai szervezetként működő, a
szocialistákhoz ezer szállal kötődő - és mint kiderült az utóbbi
napokban - azok maffiáival lelkesen együttműködő In-Kal (lásd
a Veres fiúk
esetét a nyírbátori büféssel) csak az egyik oka annak, hogy a
Magyar Gárda megalakulása sürgetőbb volt, mint valaha.
A figyelmet minden másról elterelő hisztéria várható volt. Azt is
előre borítékolni lehetett, hogy a Fidesz el fog határolódni, és
hogy az elhatárolódást majd Pokorni, vagy Deutsch fogja megtenni.
Így is lett. A
véleményemet Pécsy Gábor leírta helyettem, nincs
hozzáfűzni valóm.
Ahogy egyébként
Tom Lantos
listát akar vezetni a Magyar Gárda tagjairól (egyáltalán ki a
szarnak képzeli magát ez az ürge?!) úgy merül föl bennem a gondolat,
hogy a Magyar Gárda körül hisztizőkről is listát kéne vezetni. Csupa
olyan személy, akiket útjukra kéne bocsátani egy hetyke kis hontalan
útlevéllel a kezükben. Egy részük úgyis
azt akarja. Aki nem képes belenyugodni, hogy törvényes rendet
akarunk a saját országunkban, az menjen és "keressen magának büszkén
más hazát". Nem tartjuk vissza őket. Dávid Ibolyát sem.
Kapcsolódó anyag:
Bíber Józseffel készült
eredeti interjú teljes szövege.
Morvay
Krisztina levele Demszky Gábornak.
2007.08.07
Adakoztál már életedben? Nos már régóta készültem írni ebben a témában,
mert a 80-as évek közepén az USA-ban láttam, hogy mi zajlik az adakozók
pénzével, majd itthon is észrevettem, hogy egyes alapítványok
üzletszerűen kéregetnek, a pénz viszont eltűnik. Nos hát,
itt egy kis szelete
annak, amiről majd az az írásom szólni fog. Kötelező olvasmány!
2007.07.19
Fodor Gábor a "fideszes geci"
Fodor Gábor
egy hajléktalannak a Batthyány téren: "Örülj neki, hogy nem kapsz egy akkorát a fejedre, hogy elszáll!
Nem érdekel a hat gyereked. Egy utolsó állat vagy és kész. Egy
utolsó bunkó."
A történetben nem is igazán az az érdekes ahogyan
Magyarország egyik minisztere reagált, bár az is jellemző mostanában,
hanem az, hogy a hajléktalan férfi előtte úgy szólította meg Fodor
Gábort, hogy "te fideszes geci..."
Nos, ez jól jelzi a jelenlegi állapotokat a honi fejekben. A média
kellőképpen belesulykolta az emberekbe, hogy kit kell utálni. Ez a
szerencsétlen ősbarom majd elmegy szavazni, és az MSZP-re adja a
voksát 2010-ben, mert annyira utálja a Fideszt, hogy még azt sem
tudja, hogy már több mint 5 éve nem ők vannak kormányon.
Úgy
egyébként csak a rend kedvéért Fodor igazán kikérhette volna
magának, hogy ő nem fideszes, hanem szadeszes geci, de nem hiszem,
hogy a hajléktalan ezt értelmezni tudta volna. Abban az emberben
csak annyi maradt volna meg, hogy a "fideszes geci kikérte magának,
hogy fideszes geci".
2007.07.15
Német Zsolt: "Hazánk nem
asszisztálhat egy észtmentes finnugor találkozóhoz, hiszen Észtország az egyike a három államalkotó finnugor népnek."
Több mint 10 éve már, hogy a genetika tudománya bebizonyította, hogy
semmi közünk a finnugor népekhez. Finnországban már nem is tanítják
az iskolákban, hogy rokonok lennénk. Német Zsoltnak nem ártana
tájékozódnia ebben a témában. Vagy a valódi történelmünket elfedni
és meghamisítani, a magyar múlt és a lelkek rombolására kitalált
finnugrizmus még mindig trendi a Fideszben? A "politikai korrektség"
része, hogy az egzakt tudományok által egyértelműen kitalációnak
minősített tanításokat még mindig úgy kezelik, mintha igaz volna?
Igen, politikailag gennyes dolog, hogy Gyurcsány elmegy arra
találkozóra. De nem azért, mert mi finnugorok vagyunk, hanem mert
már megint a nagy "Szovjetunió" seggét nyalja, és nagy buzgalmában
egy csöppnyi baráti érzést sem tanúsít az észtek iránt. De mit is
várnánk Gyurcsánytól? A Fidesz egyik prominensétől azonban nem arra
számítottam, hogy a lejárt finnugrizmust húzza elő legfőbb
érvként egy ilyen szituációban. Vagy kérdezzem azt, hogy mit is
várhatnánk a Fidesztől?
2007.07.06
Egyelőre csak az MKDSZ honlapján lehet olvasni arról
a vérlázító kérdőívről, amit Zugló SZDSZ-es polgármestere
osztatott ki az általános(!) és középiskolákban. A kérdőívben a diákok kábítószer-fogyasztási szokásai mellett a
politikai tevékenységüket, kapcsolataikat firtatják, valamint a
pornográfiáról, a homoszexualitásról és a zsidóságról alkotott
véleményükre kíváncsiak, majd a családok pontos anyagi helyzetére
kérdeznek rá. A kérdések persze jó SZDSZ-es trükkel magukban foglalják a
választ. Hasonló módon, mint annak idején
Vásárhelyi
"Lámpaernyő" Mária kérdőíve, melynek az volt a célja, hogy az
egyházi egyetemeken tanulókról el lehessen mondani, hogy rasszisták
és antiszemiták. Mégis van azonban egy nagy különbség az akkori és a
mostani eset között. Akkor felnőtt embereket, egyetemistákat húztak
be a csőbe. (Természetesen úgy, hogy az egyetemek vezetése nem
járult hozzá a felméréshez.) Most azonban általános- és középiskolás
gyermekeknek tettek fel hasonló kérdéseket, és mindezt úgy, hogy a
felmérés tartalmával - mely a fenntartó utasításának megfelelően
kérdezőbiztos irányítása mellett tanórák keretében zajlott - az
iskolák vezetősége és pedagógusai sem ismerkedhettek meg. Sőt a
kitöltési útmutatóban külön felhívták a diákok figyelmét arra, hogy
a kérdőív semmiképpen nem kerülhet sem a tanárai, sem a szülei
kezébe.
Az eset önmagáért beszél. Az is érdekes azonban, hogy az egész csak
most látott napvilágot, pedig a szülők már Pünkösd előtt tudtak
róla. Jelenleg már Péterfalvy Attilánál van a labda. Nem kétséges
számomra, hogy mit fog rá reagálni. És az sem, hogy magasan tojik
majd a törvényt súlyosan és többszörösem megsértő SZDSZ-es társaság
arra, hogy mit mond az ombudsman. Ilyenkor rendszerint senki sem
felelős, lehazudják majd az eget is szokásuk szerint, és kéz kezet
mos. Mivel kezd az ilyesmi gyakorlattá válni, azt tanácsolom,
hogy mindenki kösse a gyermek lelkére, hogy SEMMILYEN kérdőívet ne
töltsön ki az iskolában, még akkor sem, ha fenyegetik, otthon pedig
számoljon be róla, ha ilyesmi történik.
2007.06.15
Érdekes, hogy amikor nincs időm írni valamiről, akkor
általában megteszik helyettem mások.
Ma Ágoston Balázs írta le
helyettem a gondolataimat. Még magyarázatot sem kell
mellékelnem. Olvassátok el!
Ami pedig
kormányátalakítás címszó alatt folyik, az meg nem más, mint amit
eddig is csinált a baloldal. Időhúzás, sakkozás. Szakmailag, és
emberileg leszerepelt figurák mozgatása folyik egyik pozícióból a a
másikba.
2007.06.03
Az ATV mint Izrael előretolt helyőrsége
Újra aktuális tehát a kérdés: ha forradalmár lennél, melyik
TV-t szállnád meg?
2007.05.21
A hulló fejek Gyurcsányt erősítik, a lényegi
változás kizárt
A Fidesz ujjong. De miért ez a nagy öröm? Csak nem gondolják, hogy
azért megy Petrétei, mert a Fidesz kérte? Uggggyanmár...
Annyiról van csak szó, hogy a hulló fejek most Gyurcsányt erősítik.
A szóba került új belügyminiszter-jelöltek személye (pl. Vadai
Ágnes) eleve kizárja, hogy bármilyen igazi változás legyen.
Ráadásul, ha a most ujjongó Fidesz hajdani kormánya nem tett semmit
sem annak idején a rendőri állomány szűrése és cseréje
érdekében, miért pont a szocik tennék meg? Elvégre a múlt rendszer
gyakorlatát folytató régi tisztek enyhén szólva is szívességet
tettek nekik múlt év ősszel. Most tehát lehullt négy fej, de ahogy a
meséből már ismerhetjük, nő majd helyette 8 másik.
A témához kapcsolódó írásom:
Bűnözők Kánánja
2007.05.16
Pusztuljon a magyar!
Csendben, médiavisszhang nélkül zajlott le május elején a
parlamentben a művi meddővé tétel szigorításáról történt szavazás. A
képviselők többsége (180-an 150 ellenében) a "régi szabályozás"
megtartása mellett döntött, azaz továbbra is törvényben marad a 2007
január 1 óta érvényben lévő a baloldal által meghozott rendelkezés, hogy
18 éves kortól bárki meddővé tetetheti magát. Ez azonban nem elég a
népirtó szadesznek, nem nyugszanak. Naponta előjönnek
valamivel. Mindegy mi az, a lényeg, hogy pusztuljon a magyar.
Azt tudjuk, hogy a kisvárosok, nagyobb falvak kis kórházait szinte
kivétel nélkül megszüntették, a reformnak nevezett rombolás és
rablás-előkészítés kapcsán. Pusztuljon a vidék, mert tele van
politikailag ellenőrizhetetlen, kevésbé befolyásolható
emberekkel!
Mostanra az is kiderült, hogy a
volumenkorlát
mindenre vonatkozik, kivéve az abortuszra! Az idős, a
rákos, a szíves, a vesés az pusztuljon! Abortuszra viszont bárki
mehet, bármikor.
A nemzet libája, Horváth Ágnes "szakminiszter" pedig a közelmúltban
bejelentette: "a tárca átfogó, nagy kampányt indít a szülési
szövődmények, illetve veszélyek közkeletű megismertetésére a
fiatalokkal." Ez is a népirtó tevékenység része. Cél: félelmet
plántálni a leendő gyermekvállalókban: ne szülj, mert veszélyes!
2007.05.14
Megsemmisítették
a HM-ben a bűnjeleket, A GVH megszüntette a kartellgyanú miatti eljárást
Hát így kell ezt csinálni kérem! A minisztérium törvényt sért, a
Gazdasági Versenyhivatal pedig szándékosan vár majdnem egy évet,
hogy az égetésben valószínűleg még a rendszerváltás kapcsán
szakértelemre szert tett illetékes elvtársak eltüntethessék a
bizonyítékokat. Így a GVH megszüntetheti az eljárást mert nincs azt
mire alapozni. Kéz kezet mos. Ha nincs papír, nincs eljárás. Aki
pedig utasítást adott a megsemmisítésre, az majd érdemkeresztet kap,
nem börtönt. Az ilyen ügyek persze a legritkább esetben tudódnak ki, azaz eleve nincs semmilyen vizsgálódás, csak folyik a pénz
szerteszét.
2007.05.04
Így legyen ötösöm!
Amikor először került szóba a kórházak privatizációja még az előző
ciklusban, rögtön a János kórház értékes telekingatlanja jutott az
eszembe. Egy azóta elkallódott cikkemben írtam arról, hogy akinek eladják
majd a Jánost, annak első dolga lesz a gyönyörű helyen fekvő ősfás
területre luxus lakóparkot építeni, és a kórházat pedig
kiköltöztetni valahová a város szélére, hogy az ellátási
kötelezettségét teljesítse. Azóta is vártam, hogy mi lesz a János
kórház sorsa.
Most már tudhatjuk. Bulldózer és telekeladás. Ma még arról megy
púder, hogy majd eldöntik, hogy bulldózer + telekeladás +
újabb kórházösszevonás, vagy bulldózer + új, modern kórház építése a
régi helyen. Ismerjük azonban őket. Bármibe le merem fogadni, hogy
az előző variációt valósítják meg. Ha mégis az eredeti helyen
építenének, akkor meg majd kitalálják, hogy túl nagy az a telek,
elég a fele a kórháznak. Figyeljétek meg!
2007.04.26 Ma reggel hallottam a HírTV-ben, hogy egyre több jelzálog
kölcsönt vesznek föl az emberek. A családok 20 %-a adósodott el
eddig, és ez szám rohamosan emelkedik. Most vált érthetővé számomra, hogy miért megy közgazdaságilag
teljesen indokolatlanul egyre följebb a forint árfolyama. A
spekulatív tőke forintot vásárol, hogy az erős forint miatt kedvező
legyen fölvenni a devizahiteleket. Amikor pedig majd úgy látják,
hogy eléggé eladósodott az ország, akkor majd szépen elengedik az
árfolyamot. Családok ezrei fogják ezt súlyosan megfizetni!
2007.04.20 Már régen azon gondolkodám, hogy miként kerülhetett egy
programozott sültbuta liba az eü. minisztérium államtitkári
posztjára. Most, hogy már miniszterként osztja majd azt az észt,
amiből igencsak híján van, elterjedt a híre, hogy Horváth Ágnes
Tocsik Márta lánya! Hogy ez igaz-e nem tudom, de úgy már érthető a
dolog.
Innentől a
megszűnt polblog néhány olyan maradványa olvasható, melyekből nem
írtam külön cikket. A feltöltést csak később fogom megcsinálni.
2006.09.13
A nép hangja
Amióta föltettem az Indonéz befektetésről szóló írásomat,
gratuláló és bátorságra buzdító levelek mellett jönnek az balliberális
"vélemények" is. Természetesen a tőlük már megszokott stílusban.
Az önmagában csak a jelzőkért íródott darabok nem érdekesek, de akadt ma
egy, amit úgy jellemezhetnék, hogy "a nép hangja". Értve ez alatt a
"szocialista népet". A levél meglepő módon Romániából érkezett. Először azt
hittem, hogy csak a válaszcím .RO végződésű, de a levél fejléce egyértelművé
tette: a levelet Székelyudvarhelyen adta föl egy hangzatos nevű úr, aki bár
nem írta alá, de vörös buzgalmában megfeledkezett arról, hogy az e-mail
kliense elküldi a nevét.
A helyesírási és punktuációs hibákat javítva a szöveg így hangzik:
"Újabb kérdések merültek föl az Indonéziai befektetési ügyben.
Csak egy kérdés merült fel, miért kell parancsra hazudni?
Feláldozni a tisztességet azért hogy egy zsebdiktátort hatalomra
juttassatok!!! A hazugságaitok az MSZP-t teszi szimpatikussá,
úgyhogy a becsület feláldozása visszavág.
Üdv: egy jobboldali érzelmeit, a hazugságok miatt veszni látszó."
A stílus maga az ember. Egy jobboldali érzelmeit vesz(te)ni látszó
levélíró, aki zsebdiktátorról beszél. Ez jó. :) Ha majd tényleg elveszti a
jobboldali érzelmeit, legalább kigyógyul majd a tudathasadásából. Abból,
ami a baloldalon megszokott jelenség. Csak azért védik Gyurcsányt, mert
utálják Orbánt. Egy ultraliberális globalista népnyúzó kormányt támogatnak,
egy elévült bűnökkel és más gazemberségekkel terhelt miniszterelnökkel az
élen, aki magasról tojik a sorsukra. A megszorítások ellenére még mindig
akadnak szép számmal olyanok, akik annyira utálják a Fideszt, és elsősorban
Orbán Viktort, hogy ez elegendő számukra ahhoz, hogy ne ismerjék fel,
és foggal körömmel védjék valódi ellenségüket: a balliberális kormányt.
2006.08.28
Pálffy István megvilágosodott?
Pálffy a néhány nappal ezelőtti a rádiós jegyzetében,
ami itt hallgatható meg, mellébeszélés
nélkül, tömören fogalmazott, amikor eddig tőle szokatlan hangnemben hazánk
állapotát írta le. Úgy kezdte, hogy "Veszélyben az én hazám." A baloldali
gépezet azonnal beindult. Jellemző volt az amit Eötvös Pál a Népszabadság
főszerkesztője nyilatkozott, aki annak idején a hamis Teller levelet csont
nélkül leközölte: "...a médiatörvény egyik rendelkezése szabályozni
rendeli a pártoktól, politikai mozgalmaktól való függetlenséget - kérdés,
hogy ezt az MTV-nél megtették-e." Mindig is sejtettem, hogy nincs egy igaz ember sem a baloldali politikusok
és médiaemberek között, de ezek szerint ezt ők is így gondolják.
Akinek véletlenül mégis kinyílik a szeme, és meglátja az igazságot, ráadásul még hangot is
merészel adni neki, az nem lehet az ő emberük, és el kell tiporni.
Cikk a
témában, melynek végén a teljes jegyzet elolvasható.
2006.08.02
Orbán Viktor
bejelentette
a minap, hogy a Fidesz nem akarja megbuktatni a kormányt. Nevetséges egy
ellenzékünk van mit ne mondjak. Dávid összeborult a baloldallal, a Fidesz
meg Gyurcsány nyilvánvaló hazugságai ellenére nem akar kormányt buktatni. A
következő időkben tehát folytatódik a szép szavak politizálása a Fideszben.
Erre pedig azt kell mondanom, hogy szégyelljék magukat.
2006.04.20
Miért akarja az USA Iránt (is) megtámadni?
Bush fenyegetőzik. Akár atomcsapással is eltörölni Iránt a föld
felszínéről. Mert ahogy nem tetszett az USA-nak, hogy Szaddam elkezdte
Euróért árulni az olaját, az sem tetszik nekik, hogy Irán már jó néhány
éve azon fáradozik, hogy Teheránban egy harmadik olajtőzsdét hoz létre a
new york-i és a londoni mellett. Ez abban lenne különleges, hogy az
olajat itt nem dollárért, hanem Euróért lehetne megvenni. Ez a dollár
árfolyamát az ásóbéka szintje alá passzírozná be, és az amerikai
gazdaság komoly problémákkal nézne szembe. Már évek óta cikkeznek erről
a nyugati médiában. Magyarul
itt
olvashatunk róla. Elemzők szerint az amerikai gazdaságot jelenleg
túlzott fogyasztás jellemzi, és a hitelekre, a magas olajárra, és a
bankóprésre támaszkodik.
2006.04.20
Egy kis adalék
a MOTIM ügyhöz
A
Motim
ügy kapcsán felmerült környezetkárosításról nem sokat hallhattunk.
A cég veszélyes hulladékokat temetett el illegálisan a
Balaton-felvidéken használaton kívüli bauxitbányákban, melynek kapcsán ha nem történik valami, akkor
az ügy a magyar
Csernobilként fog bekerülni a történelembe. A szállítást és rakodást
végző 57 munkásból mára már csak három él, a többiek súlyos
betegségekben haláloztak el az esetet követő rövid időn belül. A különösen veszélyes hulladékot tartalmazó hordók szállítását az egykori
- mára már hírhedtté vált - Altus Rt rendelte meg és hajtatta végre.
Ebben az időben Magyarország miniszterelnöke Horn Gyula volt, az Altus
Rt tulajdonosa, pedig a jelenlegi miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc. A
MOTIM privatizációját Gyurcsány Ferenc anyósa, Apró Piroska, az ÁVH-s
Apró Antal leánya, az akkor még állami tulajdonban lévő Magyar Hitelbank
elnöke finanszírozta meg 700 millió Forint állami kölcsönnel,
Gyurcsánynak mindössze 5 millió saját tőkéje volt erre. A hordók bányába
történő szállítását és eltüntetését az anyós testvére felügyelte.
:: Részletek ::
2006.04.13
Az utóbbi napok történései alapján kimondhatjuk, hogy
Dávid Ibolya
egy közönséges nemzetáruló, politikai hulla! Eladta magát kilóra az
MSZP-nek. Vajon mennyibe kerül ma, hogy egy politikus a saját szavazóit
és népét elárulja? Pont tegnap jártam lent Ibolyka körzetében Tamásiban, és az ottaniak (is)
nagyon dühösek rá, szerintem jobb ha be sem teszi oda többé a lábát,
ha nem akarja, hogy megdobálják rothadt hagymával.
2006.02.26
A pusztítás vetőmagvai
William F.
Engdahl, publicista és író nem
régen mutatta be: A pusztítás vetőmagvai. A genocídium geopolitikája c.
könyvét. Horvátországban
már a bestsellerlista első helyén áll,
és rövidesen megjelenik német
és angol nyelven is. Az író a
génmanipulált növények
terjesztési mechanizmusáról
ír a könyvében.
Többek között kiderül belőle, hogy Irakból az amerikaiak eltüntették a a
világon előforduló GMO mentes gabonamagvakat is
őrző génbankot, ugyanakkor
génmanipulált vetőmagvakat osztottak
szét a parasztoknak szinte ingyen. Már ebben az
évben forgalomba kerülnek a világon olyan
gabonafélék, melyek
fogamzásgátló
hatásúak, később olyan is, mely a
férfiakat teszi nemzőképtelenné
azáltal, hogy spermiumok elleni antitesteket termel. Az Epicyte nevű cég úgy mutatta be a
spermaölõ kukoricáját, mint
egy hozzájárulást a világ
túlnépesedési
problémájának
megoldásához.
Ezt
az írást mindenkinek el kell olvasni!
|
|