Holdra szállás: amit a lézertükrök és a holdkőzetek mutatnak

Ma negyven éve, 1969. július 20-án szállt le az Apollo–11 holdkompja a Nyugalom tengerén. Azóta a hat sikeres Apollo-leszállás alatt tizenkét ember járt a Holdon. A kételkedők leggyakrabban fényképekre hivatkoznak: hiányzó csillagokra, „lobogó” zászlóra, furcsa árnyékokra. Ezekre van magyarázat, de van ennél erősebb érv is: olyan bizonyítékok, amelyek ma is mérhetők.

A tükrök, amelyek visszaverik a lézert

Az Apollo–11, –14 és –15 legénysége lézertükröket, úgynevezett retroreflektorokat helyezett el a Hold felszínén. Ezek a beérkező fényt pontosan abba az irányba verik vissza, ahonnan jött. Földi obszervatóriumok 1969 óta lőnek rájuk lézerimpulzusokat, és a visszatérő fotonok futásidejéből centiméteres pontossággal mérik a Föld–Hold távolságot. Így tudjuk például, hogy a Hold évente körülbelül 3,8 centiméterrel távolodik tőlünk.

Szovjet holdjárók is vittek fel tükröket, ezért a tükrök önmagukban nem bizonyítják, hogy ember helyezte el őket. A tükrök helye viszont pontosan egyezik az Apollo-küldetések leszállóhelyeivel, és a többi bizonyítékkal együtt egyértelmű a kép.

A holdkőzetek

Az Apollo-küldetések összesen 382 kilogramm kőzetet és talajt hoztak vissza. A mintákat évtizedek óta vizsgálják a világ különböző országainak laboratóriumai, köztük olyanok is, amelyeknek semmi érdekük nem fűződik az amerikai űrprogram igazolásához. A minták több jellegzetessége is csak a Holdon jöhetett létre:

• teljesen hiányzik belőlük a víz és a vízzel átalakult ásvány, ami földi kőzetben szinte lehetetlen;
• felszínükön apró, mikrometeoritok okozta kráterek vannak, ilyenek csak légkör nélküli égitesten keletkeznek;
• koruk egy része meghaladja a Földön talált legtöbb kőzetét, és összetételük egyezik a szovjet Luna-szondák által visszahozott, mindössze néhány száz grammnyi mintáéval.

A gyakori fotós ellenvetések

Nincsenek csillagok a képeken. A napsütötte holdfelszín és a fehér szkafander nagyon világos. Ilyen fényviszonyok mellett az expozíció olyan rövid, hogy a halvány csillagok nem kerülnek rá a filmre. Ugyanez történik, ha éjjel egy kivilágított stadiont fényképezünk.

A zászló lobog. A zászló felső szélébe vízszintes rudat varrtak, éppen azért, mert légkör nélkül lógna. A gyűrődései a csomagolásból maradtak, és csak akkor mozdult, amikor az űrhajósok forgatták a rudat.

Az árnyékok nem párhuzamosak. Egyenetlen terepen és széles látószögű objektívvel a párhuzamos árnyékok is széttartónak látszanak. Ez a Földön is így van.

Újra lefényképezik a helyszíneket

Ezekben a hetekben új bizonyítékok is érkeznek. A júniusban indított Lunar Reconnaissance Orbiter szonda első felvételein már látszanak a leszállóhelyek: a holdkompok alsó fokozatai, sőt, a megfelelő megvilágításnál az űrhajósok lábnyomainak ösvényei is. A felbontás javulásával ezek a képek egyre részletesebbek lesznek.