2012 és a maja naptár: mi történt az égen december 21-én?
Galaktikus együttállás, a maja naptár vége, közeledő bolygó. Egy héttel a nagy nap után összevetjük, mit jósoltak és mit mutatott az égbolt.
Egy héttel ezelőtt, 2012. december 21-én sokan figyelték az eget. A nap ugyanúgy telt, mint bármelyik téli napforduló: a Nap a Baktérítő fölött delelt, a leghosszabb éjszaka után pedig, ha alig észrevehetően is, nőni kezdett a nappalok hossza. Érdemes most, utólag végignézni, honnan jött a jóslat, és miért nem kellett tartani tőle.
A maja naptár nem ért véget
A maják több naptárt használtak egyszerre. A hosszú számítás napokat számolt egy mitikus kezdőponttól, egymásba ágyazott egységekben. A legnagyobb, gyakran használt egység a baktun, nagyjából 394 év. 2012. december 21-én a 13. baktun telt le, és a számláló a 13.0.0.0.0 állásra fordult.
Ez annyit jelent, mint amikor egy autó kilométerórája 99 999-ről 100 000-re vált. A maja feliratok között vannak olyanok, amelyek ennél jóval későbbi dátumokat is említenek, vagyis a naptár készítői sem gondolták, hogy itt vége az időnek.
A „galaktikus együttállás”
A legtöbbet idézett csillagászati érv szerint a napfordulón a Nap egy vonalba kerül a Tejútrendszer középpontjával. Ebben van egy valós elem, de nem az, amit a jóslatok mondtak.
- A Föld forgástengelye lassan, körülbelül 26 ezer éves ciklusban billeg. Emiatt a napforduló Napja az évszázadok során lassan elcsúszik a csillagok között.
- A téli napforduló Napja nagyjából az 1980-as évek óta esik a Tejút síkjának közelébe, és még évtizedekig ott marad. Az egész évtizedekig tart, egyik napról a másikra nem változik semmi.
- A Nap még ekkor is néhány fokra van a galaktikus centrum irányától. A centrum pedig körülbelül 26 ezer fényév távolságban van, a gravitációs hatása a Földre mérhetetlenül kisebb, mint a Holdé.
És a bolygó, a napvihar, a pólusváltás?
A 2012-es jóslatokhoz idővel minden más katasztrófa-elmélet is csatlakozott. A közeledő Nibiru bolygót senki sem látta, mert nincs ott. A naptevékenység most a ciklusa maximuma felé tart, de ez a maximum az elmúlt száz év leggyengébbjei közé tartozik. A Föld mágneses pólusainak megfordulása pedig a kőzetekben rögzült nyomok szerint több ezer évig tartó folyamat, nem egyetlen nap alatt zajlik.
Mit tanulhatunk belőle?
A 2012-es jóslat jól mutatja, hogyan épül fel egy ilyen történet: egy valós naptári dátumhoz és egy valós, de lassú csillagászati jelenséghez hozzákapcsolódik minden korábbi félelem. Aki ellenőrizni akarja, mindig ugyanazt kérdezze: van-e mérés, amely a változást mutatja, és ki tette közzé?
Közzétéve: