|
A forradalom vágyálma és a cső alakú pohár
(Ez az írásom része a Gondolatok egy
új rendszerváltáshoz c. összeállításnak.)
"A magyar faj nem forradalmár, - a magyar szabadsághős! Ezer
év óta minden kitörésünk szabadságharc volt." (Tormay Cécile:
Bujdosókönyv)
Amióta a pártok nélküli részvételi demokrácia gondolatát elkezdtem
szerteszét hinteni, volt néhány ember aki - nem értvén miről beszélek
-
arra a véleményre helyezkedett, hogy már nem kell sokat várni, és elege lesz
az embereknek ebből az egészből, és majd elsöprik a hatalmat. Volt aki
konkrét vágyálmokat vetített maga elé, hogy mikor és hogyan zajlik
majd le ez a forradalom. "Mert ha egyszer kicsordul a pohár..."
El kell hogy oszlassam a lila ködöket ezzel kapcsolatban. Aki
nyitott szemmel jár láthatja, hogy egy a hazug rezsimet elsöprő
forradalom nem más, mint vágyálom, melynek bekövetkezési
valószínűsége a nullához konvergál. Ráadásul semmin sem változtatna,
hiszen bármelyik párt is kerülne hatalomra utána, az is csak egy párt
volna a maga becsontosodott kapcsolatrendszerével, érdekstruktúrájával. Lásd erről a
Miért pártok nélkül? c. oldalon
A piramis probléma c. részt.
Az emberek többségének ma igenis van mit veszítenie egy forradalom
kapcsán, ezért bár sokan látják közülük, hogy baj van, a többségük
inkább kivár. Csalódottak, sokszor még dühösek is igaz, de egy
forradalomhoz nem eléggé elkeseredettek. Azt érzik, - azt éreztetik
velük - hogy nincs közvetlen veszélyben a testi épségük, és ha egyre
nehezebben is, de elboldogulnak valahogy. Ha pedig a túlélésről van
szó, az emberek nagyon ötletesek tudnak ám lenni. Egyesek mindig
találnak a szekrényben egy újabb nadrágszíjat, amit meg lehet húzni,
mások "trükkökkel" ellensúlyozzák a kiesett jövedelmet, megint mások
pedig még többet dolgoznak. Ami ilyen téren folyik, az nagyon hasonlít
a melegített béka esetéhez. Ismert, hogy ha egy békát beleteszünk egy
fazék hideg vízbe, és azt elkezdjük alulról melegíteni, a béka nem
menekül el. A változó helyzethez való folyamatos alkalmazkodás köti le
a teljes filgyelmét és energiáját, míg végül hagyja magát
megfőzni. Bármikor kiugorhatna, de nem mozdul. Az emberek is
kiugorhatnának a fazékból, de nem teszik, mert nincs információjuk
arról, hogy egy fazékban vannak és alájuk gyújtottak. Sőt, valahogy úgy
vannak ezzel, mint a béka: azt sem tudják, hogy mi az a fazék.
Aki tehát arról szónokol, hogy "ha majd egyszer betelik a pohár", az
pusztán kocsmai elméleteket gyárt magának, figyelmen kívül
hagyva azt a tényt, hogy ennek a pohárnak nincsen fizikai pereme. Inkább hasonlít egy alul zárt végű, egyre hosszabbodó csőhöz, ami sosem telik
be, mert akik tervezték, számoltak a folyamatosan emelkedő
ingerküszöbbel.
A világot a pénzükkel a háttérből irányítók végtelenül türelmesek.
Pontosan tisztában vannak a tömeglélektan rejtelmeivel, hiszen ezen
múlik a hatalmuk. Ma már nem követik el azokat a hibákat, mint régen,
amikor tényleg túlfeszítették a húrt, fokozva ezzel az átlagemberek
összetartozási érzését és erejét, saját érdekeik melletti kiállási
vágyát. Mai ténykedéseikkel már igen ritkán váltják ki a tömegek
dühös elégedetlenségét, megtanulták a leckét a forradalmak
kapcsán. Azzal is tisztában vannak, hogy csak azért uralkodnak
még, mert ők irányítják az általunk(!) fizetett fegyveres erőket,
de a hatalmuk fabatkát sem ér, ha az emberek nem önként hajtják igába a
fejüket, mert akkor nem lehet rajtuk profitot hozni. Az említett
képzeletbeli poharat tehát csak olyan ütemben töltögetik a valódi
hatalom által távvezérelt politikusok, hogy mindig megvárják az
ingerküszöb (azaz a pohár szélének) emelkedését. Az ember tehetetlen
ellene, mert ha megpróbálna a hatásnak megfelelő ellenerővel fellépni,
akkor már nem tudna élni. Paradox módon azonban minden beletörődésünk,
fásultságunk ezt az ingerküszöböt emeli.
Olyan változást kell
tehát indukálni a fejekben, aminek kapcsán megszűnik az emberek pénzhatalomtól
való függősége, s amely eredményeképpen előbb vagy utóbb több
forrást emészt föl a hatalom megtartása az elnyomók számára, mint amennyi
hasznot húznak belőle. Akkor fordul majd a világ, és béke köszönt az emberek közé.
Az út
Ha a forradalom nem járható út, akkor merre induljunk? A megoldás
lényegét már nagyon sokan
elmondták az emberiség történelme folyamán, de sosem hallgattunk
rájuk. Mindig azokra hallgattunk, akik azt mondták, hogy harcolnunk
kell. Sosem azokra, akik észrevették, hogy ha
a rosszal szemben energiát fejtünk ki, az attól csak
még erősebb lesz! Nem a világban zajló negatív folyamatok ellen
kell tehát küzdeni, hanem azért kell tenni és arra kell
összpontosítani, amit szeretnénk, hogy legyen. Aminek a figyelmünket
szenteljük, az fog megerősödni. Nem lehet a háború ellen
harcolni, csak a békéért tenni. Úgy is fogalmazhatnék, hogy nem lehet a Sátánt legyőzni a saját
játékszabályai szerint, mert ha
ellene teszünk, csak őt erősítjük. Amire gondolunk, amire az időnket szánjuk, az valósul meg. Akkor is, ha
azzal foglalkozunk folyton, és az ellen harcolunk, amit nem szeretnénk,
hogy legyen. (Lásd: az ún. Vonzás Törvényének kiterjedt irodalmát.)
Ha eredményt akarunk elérni, nem azzal kell foglalkozni, hogy mit
nem szeretnénk, hanem hogy mit IGEN!
Ha nem a jelenlegi világ haszonélvezőivel és azok strómanjaival
folytatunk meddő vitákat, hanem azoknak egyszerűen hátat fordítva arra koncentrálunk amit
megőrizni, vagy létrehozni szeretnénk, akkor elérhetjük a célunkat. Pontosabban
csak úgy érhetjük el a célunkat.
A NEM-ek világa helyett az IGEN-ek világát kell megteremtenünk a
saját közösségeinkben, mely tovaterjedve végül az egész társadalom sajátjává válik. A kiállás valami
mellett nem jelent önfeladást, és főleg nem jelent beletörődést. Az
egész dolog csak módszertanában különbözik attól, amit eddig
megszoktunk.
Értelmes célokkal és reményekkel aktivizálható lenne a ma kivárók
"melegített békaságra" ítélt tömege, akik csak mostanában kezdenek rádöbbenni, hogy
a fizikai megsemmisülésnél, ami most éppen nem fenyegeti őket,
ezerszer rosszabb a lelki megsemmisülés, amit a jelenlegi rendszer
kínál számukra.
Hogy hol lehet egy ilyen folyamat vége, ha egyszer belekezdünk? Hogy mikor
győz az Igazság? Nem lehet tudni. De ha el sem kezdünk valamit tenni
érte, akkor sosem lesz vége ennek ami most van. Úgy kell
hozzáállni a dologhoz, mint egészséges embernek az élethez: "Ma
kezdődik életem hátralévő része."
Isten országa
Aki valóban él, és lát, az meglátja, hogy a világ melyben
élünk, csupa csoda és gyönyörűség. Mindaz ami rossz, az emberi
tudatlanság, kapzsiság, hatalomvágy és más gyarlóságok terméke. Csak mi
vagyunk érte a felelősek, hogy ez itt nem Isten országa.
Mi vagyunk a felelősek azért,
hogy hagyjuk magunkat az orrunknál fogva vezetni néhány tízezer
ember által. Mi vagyunk azok, akik rossz felé irányítjuk a
tudatunkat, és akik csak reagálunk a körülöttünk zajló eseményekre,
ahelyett, hogy alakítanánk őket.
Amikor valaki Isten országáról beszél, akkor a legkülönbözőbb
képzetek jelennek meg az emberek agyában. A hívő valami megfoghatatlan égi dimenziót lát maga előtt,
a materialista pedig semmit. Többnyire azonban a
csodavárás érzése hatja át az embereket, amikor ezt a fogalmat
hallják. Hogy majd eljön az Isten és akkor majd elűzi
gonoszságot és minden jó lesz. Nem veszik észre, hogy a Paradicsom
ITT van! Csak rajtunk múlik, hogy azzá tegyük a Földet. Csak rajtunk
múlik, hogy a
Föld olyan hely legyen, ahol a közös emberi tudat, a testvériség érzése kormányozza az
emberek életét.
Ha ebben a pillanatban úgy is látszik, hogy ez elérhetetlen, az
azért van, mert az emberek inkább élnek más emberek elnyomása alatt,
mint hogy döntsenek arról, hogy márpedig holnaptól Paradicsom lesz
itt.
"Isten országa bennetek van és körülöttetek, nem fából és kőből
épült házakban". Ha ezt a mondatot megértettük, körülnézve rögtön világossá válik az
Istenvárás paradoxona. Fordítva kell tehát gondolkodni. Nem azt kell
várni, hogy majd eljön az Isten és megteremti nekünk a Paradicsomot,
hanem ha azt szeretnénk, hogy Isten egyáltalán kedvet kapjon arra,
hogy valamilyen formában megnyilvánuljon nekünk, akkor először létre
kell hoznunk az Ő országát magunkban és körülöttünk!
Ebben sokat segítene egy pártok nélküli demokrácia, ahol senki sem
akar uralkodni a másik felett. Ahol legalább jelképesen, de mindig
áll egy üres szék az emberek kormányának kerek asztalánál. Egy üres
szék: Isten széke.
Nibiru 2007.06.22
Szerkesztve: 2007.08.31
Ajánlott olvasmány:
Ne féljünk használni nemzeti
jelképeinket!
|
|
