Álsámánok, műtáltosok és Isten inkarnációja
Őseink hagyományának nagy tisztelőjeként egyre jobban szúrja a
szememet a magukat táltosoknak és sámánoknak kinevező és nevező hantások egyre szaporodó hada.
Jómagam nem
tartom magam sem táltosnak, sámánnak meg főleg nem. Van
viszont egy dobom, és tudom, hogy egy
dob mire képes. Nem véletlenül használják a dobot bizonyos vallások
szertartás, vagy meditáció közben.
Volt aztán egy felhívás, hogy a világban minél többen
csatlakozzanak a Földet, (Földanyát) gyógyító világméretű
doboláshoz. 8000 sámándob
szertartás
volt a neve. Bár a magyaroknak sosem voltak sámánjaik, a célt nemesnek
ítéltem, és elővettem a dobomat. Úgy voltam vele, hogy rajtam ne
múljon. Magyarország egy kevéssé ismert energiaközpontja
mellett, egy eldugott zalai faluban tartózkodtam akkor a családommal.
Elmentem hát a fiammal és a dobommal arra a helyre hogy így ketten
részesei legyünk ennek a nagyszerű kezdeményezésnek. A dobolást
Mexikóban délben kezdték, így magyar idő szerint hatkor kellett
csatlakozni. Pont időben értünk oda, a dobolást azonban nem kezdhettük
meg, mert az erdő szélén, a falucska határában lévő helyszínen, épp ott
volt a terület evilági birtokosa. A sérült lelkű, felsőbbrendűségi
komplexusban szenvedő szerencsétlen ember elzavart bennünket, hogy
"ez itt nem az
önmegvalósítás helye", és hogy "a dobolás csak arra jó, hogy
megzavarjuk itt az energiákat". Mivel láthatóan nem volt tisztában a helyével ebben a világban, és fogalma sem volt arról amiről
beszélt, úgysem érdekelte (és értette) volna amit
erről mondani tudtam volna neki. No meg az idő is szorított, így inkább arrébb mentem néhány száz métert, ahol a helyi
tehenek osztatlan sikerét vívtam ki a dobolásommal. (Az állatok a
dobolás
alatt mindvégig, mintegy fél órán keresztül rezzenéstelenül álltak és bámultak engem.)
Egy ideig kissé bosszantott ami történt, de aztán eszembe jutott, hogy
vannak ennél az embernél sokkal károsabb jelenségek ebben az országban.
Például azok, akik miatt egyesek úgy gondolhatják, hogy a dobolással meg
lehet zavarni a Föld energiáit. A metafizikához nem értő, felszínes
okkult-keresztény rögeszmések, a magukat ezoterikusoknak nevező
félművelt, különállásukat külsőségekben is jegyző társaság, az önjelölt
táltosok, sámánok, és egyéb hasonszőrű, zavaros agyú társaik. A
hazánkban tapasztalható politikai események, a mindenben
csalódottság miatti egyéni útkeresések is az okai annak a szomorú
ténynek, hogy az ország mára telve van egyiptomi papnők, Szűz
Mária, Jézus, sőt Isten inkarnációival! Talán ha nem lennének olyan
sokan, elférnének ők is ebben az őrült Kárpát-medencében, az ufókkal
kommunikáló Kisfaludy, vagy a telkére piramist építő Gyurcsok mellett,
a hasznos tudást a haszontalannal katyvaló és ezt a katyvaszt végtében
ömlesztő New Age-esek sorában. De egyre többen vannak és kezdenek kárt
okozni, az egójukkal pedig megosztani. Nem úgy mint az igazi táltosok,
akik számára az egység mindennel és mindenben evidencia.
Honnan ismerhető fel az igazi táltos?
A táltos fizikai megjelenésére vonatkozóan közismert, hogy
valamilyen többlet testrésszel kellett rendelkezzen. Ez
általában
egy extra csont, vagy fog, vagy öt ujja helyett hat
volt, stb. Akinek nem volt fölös csontja, nem lehetett
táltos! A foggal születés, vagy a zöld szem jelezhette még
a táltosságot.
Egy dolog azonban biztos: a táltosságot nem lehetett, nem lehet megtanulni. Pláne nem pénzért. A táltosok a
képességeikkel születnek, táltosként jönnek a világra. Ma is. Legfeljebb nem tudnak róla.
Kovács
András Táltos Iskolája persze csak jól bevált marketing
fogásként használja a "táltos" kifejezést, nincs mögötte
valódi tartalom. Nem is lehet, mert a táltos képzés abszurdum.
Létezett ugyan ilyen hajdanán, de oda csak a született táltosok
legjobbjai mehettek. A mai Táltos Iskolában természet- és népi
gyógyászatot tanítanak, és azzal gyógyítanak. A dolog sikerességének
részleteibe nem kívánok belemenni, de az anyagi vonatkozásairól sajnos számos
forrásból lehet már fogalmunk.
Aki táltosnak születik,
rejteni igyekszik a kilétét. A magyar táltosok, ellentétben a más
kultúrákban közfunkciót ellátó sámánokkal, túlnyomó
többségben a településektől távol élő emberek voltak. Nem úgy,
mint napjaink önjelölt műtáltosai, akik egyházat alapítanak, vagy csak zavaros gondolatokkal a
fejükben az emberek figyelmére áhítoznak, és azt várják, hogy a
hallgatóságuk bólogasson mindenre, mint kutya kalaptartón. Ez utóbbiak
pedig nem egyebek, mint szánalomra méltó energiakoldusok. Az
ilyen hantásokat arról is föl lehet ismerni, hogy különféle eszközökkel
(a tálosnak nincsenek eszközei) és saját maguk által önmaguknak adott különféle nevekkel,
sőt címekkel (a
táltosnak nincs neve) rendelkeznek.
Salinger: Taoista mese c. történetében egy táltos lóról van szó, de a
megállapítás emberre
is ugyanúgy vonatkoztatható:
"... az igazi táltos - amelyik nem veri fel a port, s nyom se marad
utána"
Más szóval az igazi táltos nem kérkedik azzal hogy táltos, és
nem a személye, hanem a tettei határozzák meg, melyeket
nem önmaga dicsőségére végez, hanem mert dolgának tudója.
Az
igazi táltos
rejti a nemességét, ha van neki, mert jól tudja, hogy a táltosságban nem lehet "neve". A nemesség
ugyanis ősei érdeme, nem az övé, és egy táltos pontosan tisztában van
ezzel. Egy igazi táltos ha a
nemességét nem rejtheti, akkor a táltosságát rejti és kizárólag a tetteiben
ismerhető fel.
Lásd Mátyás királyt. A fentiekből következik, hogy ha valaki a
nevei és címei által kíván elismerést
szerezni, nem lehet táltos!
Már
csak azért sem, mert a táltos nem vágyik a mások feletti fizikai vagy
szellemi hatalom gyakorlására. Amit ő tud, az nem tanítható, ezért
tanítani sem fogja, csak azt aki már tudja, csak nem érti.
És még egyszer: a magyarnak sosem volt sámánja!
Nibiru
Egy barátom is ment dobolni, akit hozzám hasonlóan a jót cselekedni,
Földet gyógyítani
szándék vezérelt a tavaszi napfordulón. A történteket elküldte
nekem. Levelének szerkesztett változatát osztom most meg veletek az
ő hozzájárulásával.
A hozzá fűzött megjegyzéseimet a keretekben olvashatjátok.
Még egyszer a dobolásról - és a megélhetési
táltosokról
Még valamikor a 60-as évek közepe-vége táján került napvilágra az a
meghatározás egy szarajevói diák tollából, hogy ki is az igazán okos
ember: aki mindenből valamit és valamiből mindent tud.
Kisgyermekként elhatároztam, hogy én ilyen leszek.
Nem jött össze.
Nagyon sok mindenből tudok valamit. Keveset.
De egy sincs, amiből mindent tudnék. Sőt, közel sem! Sajna.
S félek, most már ez így is marad. Csillagász is akartam lenni, ichtyológus is, orvos, kutató-biológus, Nobel-díjas, stb.
Harangozó vagyok, ezenkívül munkaügyes egy kajaszállító cégnél.
Lóbél-díjas még lehetek.
Egy dolog azonban biztos: nem kérkedem olyasmivel, amim
nincs. Tehát semmivel.
Nem vagyok sámán, sómen, táltos, nemes, bűbájos, elhívott, csodatévő
gyógyító, mentalista, stb. Bár többségét tanultam - így megtanultam
mindenekelőtt azt is: ezek nem "tanulhatóak", ezek képességek, amik
vagy vannak, vagy nincsenek.
Egyvalamihez biztosan értek: el tudom mulasztani a fejfájást. Kivéve
a magamét. Egy energiagömböt húzok az illető fejére és addig
mozgatom, amíg pangó energiái ki nem egyenlítődnek. Mint jóval
később szembesültem vele Tai Chi edzésen (mert azt is próbáltam) ez
ugyanaz a gömb, mint amit ott mozgatunk. De ez egy másik történet.
S hogy miért ez a hosszú bevezetés?
Volt ugyebár a 8000 dob szertartás 2008 március 21.-én. Szakrális
időpontban (Nagypéntek, Telihold), szakrális helyeken: (Pilis, Zalai
hőforrások, Mátra) és persze sokan csatlakoztak otthonukban, mert
végül is a 8000 dob egyidejű megszólalása volt a kérés az Otomi
indiánoktól.
És úgy tűnik, nem jött össze. És ha nem jött össze, abban nagyon is
ludasak vagyunk mi, magyarok.
De mindenekelőtt az a sok szélhámos, aki mindenféle
elhivatottnak elhívottnak, beavatottnak, igricnek, regősnek
táltosnak, aranyasszonynak, sámánnak és szakrális(!) királynak
hirdeti magát.
Ennyi ütődöttet még a nagy Amerika sem produkál, mint amennyi ide a
Kárpát-medencébe összezsúfolódott.
Mert mi is történt március 21.-én? Az indiánok kérése úgy hangzott - ősi jóslataik alapján,
-
hogy egyszerre szólaljon meg 8000 sámándob. Ők Teotihuacanban az
egykori azték fővárosban helyi idő szerint pont délben kezdik. Ez
nálunk azt jelentette, hogy este hatkor kell csatlakoznunk. A Pilisben
két helyre is meghirdették a csatlakozást: Pilisszántóra a kőfejtő
területére, - mi fölött nemrégiben avattak kápolnát Nagyboldogasszony tiszteletére
- és Dobogókőre. Hogy miért két
helyre? Hát tény, hogy mindkét hely szakrális - de az egész Pilis
az. De ne higgyük, hogy az önjelölt "táltosok" képesek elviselni
egymás létét, közelségét! Annyira azért nem szakrálisak! Ha a
szántói kápolnaépítők maguk szervezik a pénteki programot, akkor
megélhetési táltos "önjelölt Sólyomfi" Nagy Zoltánnak biztosan el
kell vinnie a csapat felét egy másik helyszínre, ahol ő lehet a
sztár, Isten szava. (Vagy mása?) És persze a maradók sem jobbak.
Száz dobos bizonyosan volt a helyszínen. Rohantunk mi is, hogy időbe
odaérjünk, le ne maradjunk a hatórás kezdésről. Nem maradtunk le. A
kezdés marad le. Az amúgy más alkalommal, vagy akár aznap, csak
később szép műsor háromnegyed nyolcig tartott. Akkor jutott el odáig
a műsorvezető, hogy most már lassan csatlakozni kéne. Szegény otomik akkor már
valószínűleg háromnegyed órája befejezték a műsort.
A sajátjukat. Mi meg csak hallgattuk az ettől függetlenül rettenetesen
elnyújtott, minden fellépő számára önigazoló, önbeteljesítő - tehát
teljesen egoista - műsort. Legrémesebb az egyik "énekesnő"
(Kanalas Éva) iszonyatos kornyikálása volt - a palesztin nőket hallottam így
sikoltozni, amikor ledőltek a WTC-tornyok. Senki soha nem fogja
bebizonyítani nekem, hogy ezt az eszelős rikoltozást eleink valaha
is művelték! Nálunk a népdalnak volt mindenkor meghatározó szerepe,
s egyáltalán a dallamnak! És erről a korántsem népszerű Gellért
püspök is kénytelen volt anno megemlékezni. Ha lett volna ott egy a
jobboldallal, magyarsággal nem szimpatizáló újságíró, vitriolos
tollának legnagyobb teljesítményét hozhatta volna ki e
"produkcióból".
Nibiru megjegyzése:
A
magát "arvisura-énekesnek" mondó Kanalas Éva
produkciójáról többnyire elborzadva emlékeznek meg a nemzeti oldal
teljes spektrumában. A Kuruc.info például egy azóta már törölt cikkében
"őrült művésznőnek" nevezte Kanalast, mellékelve egy videót, melynek
címe: Lipótmezőről a MIÉP színpadára.
Addig rendben is van, ha valakit a sámánizmus
érdekel, de ne keverje, vagy azonosítsa azt a táltossággal! Egy magyar
rendezvényen ugyanis semmi keresnivalója a sámánéneknek. És itt
nem a sámánokkal van a baj, hanem azzal, ha valaki a sámánizmust
próbálja ráerőltetni arra a magyar kultúrkörre, aminek ahhoz az
ég világon semmi, de semmi köze nincs és nem is volt! Sajnos ezzel nem
áll egyedül a hölgy.
|
Eközben Dobogókőn a "Yotengrit Egyház" tartotta szerét! Megjelent
ugye a Yotengrit, a BÜ-ÜN vallás könyve Máté Imre közreadásában. Az
öreg mindig hangsúlyozza: kapta, hogy adja közre, több köze nincs
hozzá. Ebből "Sólyomfiéknak" rögtön egyházat kellett alakítani,
persze gondosan elosztva a tisztségeket, kinevezve Máté Imrét "Bácsá"-nak,
mit sem törődve azzal, hogy az öreg semmiféle egyház alapítását nem
kérte, nem javasolta, s nem is érezte, hogy bárkinek felhatalmazása
lenne ilyesmire - amint ezt egy Bíró Dénes előadás szünetében a
minap elmondta.
No és akkor itt van még a mindenütt fontos "nemes álmosházi
lőgérpatonyi Hervay Tamás, lélekemelgető táltospap, a Magyarságtudomány
magisztere, a Nagy Lajos király magánegyetem tanára". Mondjuk úgy, hogy
ebből a vezeték- és utóneve, valamint a tanári titulusa a biztos. A
többit saját magának adata általa megbízottaktól, kik neki szerinte
Isten üzenetét közvetítették. Ez nála kb., úgy van, hogy anno
albérlőként nála lakott a fentebb említett Kanalas Éva, ki akkor
még normál népdalénekes volt, szép hanggal és csángó dalokkal. Aztán
egyszer csak eltűnt. Kérdeztük Tamástól, mi lett vele?
"Az Úr szólt hozzám, s üzenetét továbbítottam Évának, hogy
mostantól az ő sorsa másként kell folytatódjon, s ezért el kell
innen mennie..."
Mondjam, hogy rosszindulatú vagyok és pajzán a fantáziám, amikor
másra gondolok, hogy miért is kellett az énekesnőnek távoznia Tamás
lakásából? Persze, kenjünk mindent Istenre! Aztán
szónokoljunk a nevében...
A 21.-e kapcsán írt "önméltató szerény" szavait múltkor már
közzétettem emlékeztetőül ide néhány sora:
"[...] Én pedig beálltam egynek a sok közé, és itt az egyik oka, hogy
otthon maradt a köntös, öltözetemmel is közéjük simulva tarthattam
velük a szert! [...] Egy kritikus szemléletű leány dicséretét is
kivívtam: - Nagy szíved van! Nagy a szeretet benned! - mondta. [...]
Most, a második lépcsőben koronám által szellemi és lelki szinten is
megkoronázódott a magyarság, [...] Hogy koronám a Szent Korona
kinyújtott keze,[...]"
Hervay Tamást egyébként 1992 nyarán ismertem meg a Vasas sporttelepen.
Majoros János radiesztéta egy volt öltözőhelyiségben tartott
tanfolyamot, s a mellette lévő öltözőben egy azóta elhunyt magas,
szaturnikus kopasz ember éteri erők mozgatását tanította. Oda ültem
be barátommal, aki odavitt, bár ő tíz perc múlva távozott, csak
előbb bemutatott közvetlen cimborájának, Á. Miklós matematikusnak.
Így aztán Miklós mellett üldögélve nagy csodáknak lehettem
szemtanúja.
Mindenekelőtt ott volt egy Iby Duba-szerű (lehet, hogy ő volt?)
hölgy, akinek rohadtul fájt a feje. Kiültették a többiekkel szemben
és a magas kopasz rákezdte:
Most akkor töltsétek fel az Isteni
Szeretet Aranyló Energiáinak arany fényével!
Szavait a kiültetett két csukott szemű médiumhoz intézte. Bólintottak,
hogy megvan. Ekkor megkérdezte a nőt: Fáj még? Igen. Akkor most
töltsétek fel a Mennyei Béke ragyogó kék fényével! Megvan. Fáj még?
Igen. Akkor most töltsétek fel a mittudoménmilyen-magasságosbéli
smaragdzöld, majd rózsaszín és így tovább... fényekkel... Megvan? Igen.
Fáj még? Igen. Akkor nézzétek meg, vannak-e rajta energiaszívó csövek!
Jé, igen! (Vajh' miért nem ezzel kezdték?!) Akkor vegyétek le! Megvan.
Fáj még? Igen. Akkor neked ez karmikus, nem tudunk segíteni, ülj
vissza... És a nő, immár teljesen elzöldült arccal visszaült,
majd rövidesen kitámolygott a teremből.
Eközben új téma vetődött fel, az egyik srác méltóságteljes
komolysággal közölte, hogy álmában éjjel találkozott Istennel és jól
elbeszélgettek. No, ez már valami. És milyen volt?
"Hát, mentem egy tavon, ami nyár ellenére be volt tán fagyva és
kiemelkedett belőle előttem egy trónus és azon ült, hosszú fehér
szakállal, piros sapkában és piros kabátban..."
Nem álltam meg a felröhögést: "Mondd csak, nem véletlenül a Mikulással,
vagy egy kerti törpével találkoztál?" Mindenki nagyon rosszallóan nézett
rám. Ezért hát hozzátettem: "Istenből talán mégsem kéne bohócot
csinálni. Ha eleink sokezer éven át nem voltak hajlandóak a Legfőbbet
ábrázolni, akkor ne a Mikulással kezdjük." Na, erre már volt néhány
egyetértő bólogatás. Utána az inkarnációkról esett szó és pillanatok
alatt parázs veszekedés dúlta fel a békés beavatottak nyugalmát.
Kiderült ugyanis, hogy valamennyi női résztvevő papnő volt Egyiptomban,
vagy Sumerban, a férfiak nagy része apostol, vagy arkangyal, volt
azonban öt Szűz Mária inkarnáció és kettő Jézus is - egyikük pont
Hervay - akik vadul összecsaptak, hogy melyikük az igazi.
Ekkor kimenekültem a folyosóra. Miklós utánam jött:
- Jó volt, amit Mikulásról mondtál!
- Köszi!
- Ezek ám ott bent mind hülyék!
- Te is így látod Miklós? Ez rémes! Mindig ez van?
- Mindig. És a legszörnyűbb, hogy mindegyikük valakinek képzeli
magát...
- Egyetértek. Abnormális.....miközben fogalmuk sincs arról, ki vagyok én!
Kissé elhűltem és tisztelettudóan remegtetett hanggal
visszakérdeztem:
- Ne gyengíts, Miklós! Mér', ki vagy Te?!
Ekkor valahogy úgy, mint amikor az óvodásnál megtalálják az elcsent
szamócalekváros kenyeret, Miklós lehajtott fejjel, félszeg
mosollyal, elfogódottan ezt súgta:
- Én vagyok Isten inkarnációja!
Nem tudom, hogy jutottam ki az épületből, de az biztos, ha Vangelis
látja, akkor a Tűzszekerek futóbajnokát inkább rólam mintázta volna
meg.
A focipálya szélén egy kispadon pedig ott ült a fejfájós hölgy,
félig ájultan. Megkérdeztem, elfogadja-e segítségem. Alig
hallhatóan, de igent nyöszörgött, így elmulasztottam a fejfájását.
Beletelt vagy 10 másodpercembe. Csak arra kértem utána, hogy soha el
ne mondja a bentieknek. Mondta, hogy ez azért is biztos, hogy így
lesz, mert ő soha többé ide be nem teszi a lábát. Én sem, mondtam, s
így kvittek voltunk.
Azóta Hervayról persze megtudtuk, hogy rangsorban kissé
"visszaminősítette" önmagát, s most leszületett Csaba királyfiként
rója az ország útjait, szerény fehér táltosleplében, maga rendelte
koronájával a fején...
Nibiru megjegyzése:
a
"lőgérpatonyi" előnév Hervay szerint valóban a sajátja. A többi viszont nem.
Olyan, hogy "táltospap" sosem volt, a táltosnak pedig nem lehet neve, ő viszont egyike a "névvel",
sőt nevekkel
rendelkező "táltosoknak" hazánkban. (A nemesi nevek használatával
kapcsolatban lásd a bevezető írásomat.) Saját önéletrajza szerint
egyébként a táltosságát egy baleset során belőle kitört csontdarab
igazolja. Az nála a plusz csont! No comment.
Az
pedig már Magyarország szégyenének számít, hogy Hervayt később a
Kurultajon a
kordonon belül láttam. A táltosnak nincsenek eszközei. Ő egy pléh-ből készült Szent-Korona másolattal a fején
mászkált. Ruházata szándéka szerint egy táltoséra akart
emlékeztetni,
de egy magára kevésbé adó hajléktalan néz ki úgy inkább, ahogy ő kinézett.
Csak sejteni merem mire gondoltak távoli rokonaink a Kurultajon, amikor meglátták ezt a
bohócot. Ha a nemzeti oldal ilyen figuráktól
várja a változást, akkor igen rossz felé keresgélnek.
Mindazonáltal az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Hervaynak
egészen értelmes írásai jelennek meg itt-ott magyarság
témakörben. Jelzett viselkedésével viszont hiteltenné teszi
saját magát.
|
A diák mondatára visszatérve: Ha valami értelme volt tehát ennyi
mindent megismerni, az talán az, hogy ezáltal egyrészt sokakat
ismerek, másrészt sok hülyeségnek ellen tudok állni.
Hölgyeim és Uraim! És vaskohászok! - (dr. Terplán Zénó géptan prof.
után szabadon)
Egy embert ismerek ma Magyarországon, akinek tudok hinni. Mert amit
eddig mondott, az mind bejött. Például '84 őszén megjegyezte: "hiszitek,
vagy sem, 5 év múlva széthullik a nagy Szovjetunió". '88
Szilveszterén azt mondta: "Gyerekek, koccintsunk az elmúló utolsó
békeévre". '90-ben pedig azt: 2010-ben lesz a valódi rendszerváltás
Magyarországon. És nagyon bejönni látszanak a nyirkai jóslat szavai.
Mindenesetre jön április 30. Pogánykő. Nem hívok senkit. Nem tervezek
semmi ünnepélyeset, semmi sómenbeavatást. Én biztosan ott leszek
néhányad-magammal, és biztosan gyújtunk éjjel tüzet. Mert hát ez május
elseje a Tavaszünnep, Földanya feltámadása, Tavaszistennő örök ünnepe
előestéje. Nálunk. A barbár nyugatiaknál pedig seprűn röpködő
boszorkányok éjszakája, "Walpurgisnacht". Nem fogunk varázsolni, de
lehet, hogy dobolunk. Ha lesz, ki vezesse. Talán rovott vesszőt is
lövünk. Viszont szakrális királyt nem avatunk, az biztos. Aki emiatt
jönne, ne fáradjon. De mindenkit szeretettel látunk. Rábízzuk magunkat
a Szélre, mondja meg, mitévők legyünk. Csak ne azt, hogy oltsuk a
bozótost, ahová átfújta tüzünkből a szikrákat... :-D
És mivel "együtt vagyunk a bajban, hát együtt szóljunk a Szélnek: gyűjtsön erőt Tavaszra,
ki nem idevaló azt mindet söpörje ki e Hazából s ne hagyjon mást itt csak minket..."
(Ismerős Arcok: Szélbe kiáltok)
Sötétedésre megyünk föl, mert előtte megvacsorázunk a tóparton lévő
Szúnyogszigeti Halászcsárdában. És nem találjuk ki, milyen szert
kell tartanunk. Amikor kell, meg fogják mondani. De nem a fent
említett "beavatottak".
Üdv Mindenkinek!
(Sz. Attila)
|
|
