|
Ajánlott hír- és információforrások
Internetes hírportálok
Hírlevelek
TV-k és rádiók
Magazinok, folyóiratok
Fontos,
nem portál jellegű orgánumok
Blogok,
magánoldalak
Barikád
2007
februárjában indult Jobbikos híroldal. Az eredeti szerkesztői
gárda és a
publikálók köre idővel teljesen kicserélődött, de az oldal
népszerűsége mit sem változott. A
kuruc.info és a hunhir.hu mellett az egyik legtöbbet idézett portál.
Hetilapot is adnak ki ugyanezen a néven.
Kuruc.info A
nemzeti radikalizmus erősen szókimondó, nem ritkán
szubjektív indulatoktól fűtött portálja. Népszerűségükre jellemző,
hogy más orgánumok szerkesztői is gyakran velük kezdik a
napot, akár
bevallják ezt, akár nem, mert gyakorlatilag nem létezik olyan amit ők
ne írnának meg. Ez az egyetlen hely ahol semmilyen szájkosarat
nem alkalmaznak, ezért számos támadásnak voltak már kitéve a születésük
óta. Domain nevet egyszer (régen kuruc.hu voltak) szolgáltatót pedig
jópár alkalommal kellett változtatniuk már a leállításukra tett
kísérletek miatt. S bár simán megélnének a hírszolgáltatásból,
rendszeresen provokálnak magánjellegű információk nyilvánosságra
hozatalával, aminek tanulsága is van:
Kuruc.info,
magyar sors (Hunhir 2008.07.16) Véleményem szerint többet érnének el, ha jelzőktől és indulatoktól mentesen, tényként
közölnék a
híreket, a dolog érzelmi részét pedig rábíznák az olvasóra.
Ellenkultura.info Igen érdekes és informatív publicisztikák. Egyik kedvencem. Semmiképp ne hagyd ki!
Hunhir
Színvonalas
nemzeti irányultságú online közéleti napilap. Szinte minden hírük
olyan, amit el kell olvasni.
Külön kiemelendő a magyarságot érintő, az egész Kárpát-medencéből
származó hírek gyűjteménye a portál alján.
Kárpáti
Harsona
Az
fiatalabb radikális hírportálok közül a Kárpáti Harsona az egyik
legígéretesebb. Nem egy másokról másolgató hírgyűjtögető
tucatportál. Ami
külön említésre méltó, hogy Popovits János és Rőczey János
többnyire e-mailben
terjedő nagyszerű írásai is otthonra találtak itt.
Szentkorona Rádió
Nemzeti
szellemű, független internetes rádió. A honlapjuk egy időben nem
volt túl informatív, de idővel azok kaptam magam, hogy egyre
többször kattintok át ide az althir.org-ról.
Szabad Magyarországért Mozgalom
Az SZMM honlapja már jó ideje hírportálként működik, de sokszor
jobban csinálják,
mint néhány a hírek közvetítésére szakosodott webhely.
Független Újságírók Szövetsége
(FÚSZ)
A neve félreérthető. Nem valami szervezetről van szó, hanem egy
hírportálról. Válogatott híreket, publicisztikákat hoznak le, melyek
között néha új információra is lehet találni.
Mária Országa
Válogatott írások, cikkek, egyéb érdekes anyagok. A webhely figyelemre
méltó történelmi dokumentumtárral rendelkezik, érdemes elidőzni
rajta.
Jövőnk.info
A rajta lévő hírekért szoktam olvasni ezt a magát "hungarista
hírportálként" azonosító helyet. Úgy jutottam ide, hogy a szerzők és a
szerkesztők rendszeresen olyan anyagokkal, tudósításokkal rukkolnak
elő, melyek gyakran landoltak a levelesládámban a barátaim jóvoltából.
Kitekintő
A belpolitika szinte mindent elnyom a médiában. A Kitekintő ezzel
szemben kifejezetten a nagyvilág híreivel foglalkozik. A hely nem
jobbos, de mivel a maga nemében hiánypótló, be szoktam nézni ide is.
Antiwar.com
Angol nyelvű oldal, máshol nem hozzáférhető hírekkel, információkkal.
Az Iraki helyzettel és az USA "antiterrorista" tevékenységével és
kettős mércéjével kapcsolatban találtam rá. Az itt olvasható anyagok
felettébb más színben láttatják a dolgokat, mint a hazai tömegmédia.
Közel-keleti
hírforrások gyűjteménye
Ez a közel-keleti eseményekkel foglalkozó helyek egyik legátfogóbb
linkgyűjteménye. Ha tisztán akarsz látni, hogy mi is történik arrafelé,
ez egy kiváló kiindulási pont. (Angol nyelvtudás szükséges.)
Az Al Jazeera
angol nyelvű oldala
Olyan angolul tudóknak, akik tisztán akarnak látni, hogy mi és miért
történik a Közel-Keleten. Érdekes, hogy 2008 év elején a T-Kábel
digitális hírcsomagjában megjelent az Al Jazeera Televízió is. Régen
csodálkoztam valamin ennyire.
Hazankert.com
Tóth
Judit, egy emigrációban élő igaz magyar volt. Az ő szerkesztésében
jelent
meg az azonos nevű kanadai magyar újság, és ő vezette az
ottani magyar
nyelvű rádiós órát is. Ezen kívül két érdekes blogot is
működtetett. (lásd a blogok között)
Tóth
Judit 2008 augusztus 23-án eltávozott közülünk, a hazankert.com és
Judit két blogja azonban megmaradt óriási
információs bányának.
|
Hírlevelek
Régen többen is voltak, de mára már a Nemzeti Hírháló az egyetlen komolyabb nemzeti hírlevél
küldő az országban. Független és megbízható
hírforrás. Érdemes feliratkozni, ha nincs időnk, vagy kedvünk
loholni a hírek után napi szinten, de akkor is, ha csak kiegészítőként
olvassuk, mert gyakran hoz le olyan híreket, ami egyébként elkerülné a
figyelmét az embernek. Tevékenységüket nonprofit végzik. A Hírháló
híreit a webhelyükön is el lehet olvasni.
A Nemzeti Hírháló egy ideje tartalmilag is gazdagodott. A Hírháló Rádió
alapból is megszólal, ha a honlapra érünk, de létezik már Hírháló TV
is, ahol témára válogatott filmek hosszú sorát találjuk meg.
TV-k és rádiók
A már a 2010-es választások előtt is narancsos öncezúrát gyakorló, több szempontból is
hitelét vesztett, már-már bűnösen polkorrekt hazai "jobboldali" média a
választások óta alig leplezett Fideszes szócsővé alakult át. A régen itt szerepelt orgánumokat
ezért 2010 tavaszán véglegesen eltávolítottam. Aki keres valamit, az a
többivel együtt megtalálja a magyarportal.hu
-n. Ez a hajdan volt MAVIP-os Világrádió és VilágTV utódja. Ezen a
helyen elérhetővé tették az összes hajdanán online hallgatható és
nézhető TV-t és Rádiót.
Akad azért néhány a pártoktól független, vagy legalábbis annak látszó orgánum is,
de ezek egyelőre nem képesek ellensúlyozni
a fősodorvonalbeli média agymosását és butítását:
Hungária televízió (Minden, ami a többi médiából kimaradt.)
Nemzeti 1 TV (2011 januárjában indult kísérleti adás, alternatív heti híradóval.)
Szövetség TV
(politikamentes)
Szentkorona Rádió
Vezér TV (Az oldal baloldalán a kis TV-re kattintva nézhető, politikamentes)
Magazinok,
folyóiratok
Arany Tarsoly
Színvonalas, napi politikától mentes hagyományőrző havilap vegyes tartalommal. Külön is figyelmet érdemel a
negyedévente megjelenő, gyermekeknek szóló, de felnőtteknek is sokszor
újat mondó foglalkoztató füzetük is.
Dobogó
Ennek a kéthavonta megjelenő folyóiratnak nincs szüksége a
népszerűsítésre, önmagától jó. Írásaik hiánypótlóak,
gondolatébresztőek, a magyar őstörténet és történelem meghamisított és
elhallgatott igazságait boncolgatják. Mindenkinek ajánlom. Honlapjukon
sok mást is találunk, mint például egy kiváló előadásokat
tartalmazó videókból álló gyűjteményt. Érdemes rászánni az időt.
Kárpátia A
gondolkodó magyarok lapja. Főszerkesztője az idő közben a Jobbik
országgyűlési képviselőjévé lett Z. Kárpát Dániel. 11 éve jelenik meg
ez a
szinte egytől-egyig érdekes és értékes cikkeket tartalmazó kis alakú
nemzeti magazin.
Rubicon
Az
ismert történelmi ismeretterjesztéssel foglalkozó érdekes folyóirat
online
változata.
Egy hosszabb honlap átalakítás után egy ideje újra működik a
Kincstár, ahol a Rubicon régi számainak érdekesebb cikkeiből
találunk válogatást.
Kapu
Az
egyik legismertebb, mértékadó folyóirat. Honlapjukon sok más érdekes
anyag mellett mindig hozzáférhető az előző szám PDF formátumban. A lap
előfizetői a Kapu teljes archívumához is elérést kapnak a webhelyen.
Turán
Tudományos
igényű, a magyarok történelmével, eredetkutatással foglalkozó,
negyedévente megjelenő
színvonalas folyóirat. Internetes elérhetőségük nincsen.
Hunnia
A magam részéről nagyon fontosnak tartottam a
Hunniát. A liberálisok által kiátkozott negyedévente megjelenő
folyóirat mértékadó volt a maga nemében. Az egyik legigazabb magyar,
Kunszabó Ferenc főszerkesztő halála óta a lap és a hozzá tartozó
honlap megszűnt. Sajnos csak a folyóirat megszűnésekor döbbentem
rá, hogy mennyire kevesen ismerték. Legújabb információm szerint a
Hunnia teljes archívuma olvasható lesz a neten a későbbiekben.
Európai Idő
Egy
romániai magyarok által szerkesztett, meglepően magas példányszámú,
kéthetente megjelenő érdekes lap. Itthon kevesen ismerik,
pedig az interneten fellehető válogatott anyagok mellett honi
szerzők
írásait is tartalmazza. Az archívumuk pdf.ben olvasható. Mivel a honlapon elég nehéz megtalálni, inkább belinkelem külön:
2006/6 előtti archívum. A 2006/7 számtól kezdődő archívum egészen a mai napig.
Szittyakürt
A lap internetes kiadása. Válogatott cikkek, írások, archívum.
Fontos, nem portál jellegű
webhelyek
Antidogma.hu a szellem
szabadságáért.
Egyik
kedvencem ez a webhely, kikezdenek mindenféle dogmát, legyen szó vallásról,
vagy holokamuról. Az is itt nézzen körül, aki nem tudja, kicsoda
Guillaume Faye, vagy Alain de Benoist!
Harcunk.info (régi nevén Front14.hu) Igen értékes és fontos webhely, ahol a
hírportálokkal ellentétben
nem vegyesen, hanem kifejezetten témára válogatva
jelennek meg a
cikkek. A téma pedig a négerek, muszlimok ténykedései Európán belül, és
azon
kívül, a fehér ember viszontagságai a saját hazájában valamint
idegen földön, Izrael nyomulása, és a többi. Mindazt meg lehet itt
találni, ami az ún. polkorrekt
tömegtájékoztatásból kimaradt, és amiről az egyenes beszédű
portáloknak sincs idejük írni.
A honlap domain neve és a design többször is változott, és nagy
valószínűséggel fel is törték a közelmúltban. A régi cikkekeket úgy
látszik nem őrizte meg a webhely
gazdája, mert nem kerültek vissza, de reménykedésre ad okot, hogy
egy ideje újra magához
tért a hely, immáron harcunk.info néven.
Dr. Léhmann Görgy ügyvéd honlapja
Ez a tisztességes, pártoktól független, az igazságért kiálló ügyvéd
olyan darázsfészkekbe nyúl bele, melyekről majdnem mindenhol igyekeznek
nem tudomást venni. Az egyik legkomolyabb munkát végző jogász ma az
országban. Lendülete és energiája csodálatra méltó. Ha pl. a
devizahitelesek problémája valaha is megnyugtatóan és általánosan rendeződik, az nem a Fidesznek,
hanem nagyobb részt Léhmann György-nek lesz köszönhető.
Polgári Hangtár
Valami régi, vagy csak régebbi hanganyagot, hírt, esetleg videoanyagot keresel jobbos témában?
Itt nézz körül! Videó kevés van, de annál több audio. Rengeteg videóanyag audiosávja is
megtalálható itt, ezen kívül érdekes régi cikkek is.
Utólag Lemaradtál valamiről? Nézz be Teddy nagyszerű archívumába! Az igazán lényeges videók archívumja
mellett friss anyagokat, sőt érdekes előadások videóit is megtaláljuk
itt. Érdemes elböngészni közöttük.
Drábik János
írásainak gyűjteménye
Lakatos Pál honlapja
Greenpeace
A szervezet magyar nyelvű oldala. Mindig aktuális, érdemes többször is
benézni ide, hogy ha komolyan akarjuk venni Balogh János professzor örökségét.
http://www.freedom.hu/IIvh/
A II. világháború eseményeiről más megvilágításban.
www.trianon.hu Egy webhely,
olyan hírekkel melyek napjainkban valamilyen módon Trianon közvetlen,
vagy közvetett eredményei, vagy ahhoz kapcsolódnak. Ami a hazai
médiából kimarad a témában, az itt megtalálható. A webhely időnként
hosszabb ideig nem frissül.
HHRF
A Hungarian Human Rights Foundation, a magyarok emberi jogaival
foglalkozó alapítvány honlapja, a magyarok jogait érintő hírekkel.
Blogok,
magánoldalak
Vastagbőr
Az egyik kedvenc blogom. Minden, ami belefér.
ludasmatyi.wordpress.com
Radikális
politikai hírválógatós blog volt. A szerkesztője sajnos 2007 január 2
óta nem írt bele egy sort sem. Vélhetően ez is egyike azon helyeknek, melyek
az írója halála után még fennmaradnak egy ideig, míg egy
hackertámadás, szerverhiba, vagy ki nem fizetett díj miatt végleg
el nem tűnik az internetről.
Tóth Judit (hazankert.com)
is itt hagyott bennünket. A blogjai, a magyar.wordpress.com
valamint Tempus Omnia
Revelat
(később már csak Tempus) továbbra is olvasásért kiáltanak. Reméljük,
hogy igaza lesz neki abban, hogy az idő mindenre fényt derít. Ő mindent
megtett azért, hogy úgy legyen.
|
|