|
Erdély, Székelyföld
Turista információ
Előzetes félelmek
Matrica, tankolás
Probléma a
térképekkel, útviszonyok
Közlekedés, rendőri jelenlét
Határátkelés, pénzváltás
Vásárlás, sör, bor
Vásárlás II. felszerelés
Szállás, víz
Emberek
Nemzeti színű
szalagot vigyünk magunkkal!
Egy útikönyv amit
tényleg érdemes megvenni
Előzetes félelmek
Ha valaki Székelyföldre készül, nyugodtan félreteheti az averzióit a
románokkal kapcsolatban, ugyanis azon a területen románok csak nagyon
szórványosan, vagy egyáltalán nem élnek. Az a kevés román, aki pedig
ott él, jól el van a magyarokkal, eddigi tapasztalataink szerint
kedvesek voltak, és igyekeztek amennyire csak bírták törni a magyart,
hogyha összeakadtunk velük és a segítségüket kértük. Székelyföldön
kívül előfordul, hogy valaki nem köszön, vagy kuka marad a magyar
beszéd hallatán, ezek a betelepített, elhülyített románok. Ahol ők
vannak többségben egyébként, ott úgy is viselkednek. Ez annyit jelent,
hogy a többségük ért ugyan, és sokszor beszél is magyarul, de
akkor sem fog megszólalni.
Olyan tudomásom szerint viszont még nem fordult elő, mint Szlovákiában, vagy
Szerbiában, hogy magyar turistákat megverjenek, de ha valaki nyílt
helyen parkol román többségűvé tett területen, mint például Kolozsvár,
és Nagy-Magyarország matrica van a kocsiján, könnyen előfordulhat, hogy
megkarcolják, vagy betörik az ablakát.
Székelyföld ilyen szempontból egészen más tészta, mint ahogy azt
már említettem.
Még
előfordulnak "romantikus" utak Erdélynek egyes részein, de a
főútvonalakon jól lehet közlekedni. Egyre kevesebb a vadkátyús rész. A
falvak többségében azért továbbra is ritkaság számba megy az aszfaltút
kivéve a főutcát, ha az nemzetközi főút. Az utakról a részleteket lásd
lejjebb. A hatóságokkal lehetőleg ne legyen dolgunk, mert csak rosszul
járhatunk. A rendőrök legtöbbje még Székelyföldön is leggyakrabban
román, és a rosszabb fajtából. Ha hibáztunk, akkor kénytelenek leszünk
nyugat-európai mércével mérve vesztegetni. A rendőr nem fogja
megmondani, hogy mennyi az ára, ellenben ha túl keveset ajánlunk fel,
könnyen berághat. Súlyosabb közlekedési szabálysértés esetén 100 Euro
alatt ne is kísérletezzünk. Persze az is számít ilyenkor, hogy milyen
típusú autónk van, és hogy kik ülnek benne, de ezt a témát már
itthonról ismerheti mindenki.
Matrica, tankolás
A határhoz legközelebb eső benzinkútnál ne felejtsük el
megvásárolni a minden autó számára kötelező úthasználati díjat igazoló
matricát. Ez párezer forintba, vagy annak megfelelő lejbe kerül.
Tankolni
csak az ismertebb kutaknál, Molnál, Petromnál, ÖMV-nél stb.
szabad. A névtelen kutaknál ugyanis könnyen előfordul még ma is,
hogy rossz minőségű, pancsolt üzemanyagot
tankolunk. Benzinkutakból nincs akkora felesleg, mint nálunk,
kivéve a városokat. Az országutak mentén általában csak névtelen kutak
vannak, így nem érdemes porzásig kiüríteni a tankot, mielőtt újabb
töltőállomás után nézünk.
A benzin ára manapság nagyjából azonos a magyarországival, sőt néhány
forinttal akár drágább is lehet. Az olcsó román benzin már a múlté.
Probléma a
térképekkel, útviszonyok
 Indulásunk
előtt feltétlenül tájékozódjunk az útviszonyokról, mert különben igen
nagy meglepetések érhetnek. A térképet pedig csak inkább referenciaként
használjuk, ne vegyük túl komolyan! Egy rakás csapnivaló
kiadáshoz volt szerencsénk az évek folyamán, míg végül
megállapítottuk, hogy az egyetlen jól használható pontos térkép a Nyírkarta Erdély
autóstérképe.
(balra) A forgalomban lévő térképek
többségéről ugyanis hiányzik a települések egy része! Akár nagyobb
és ismert falvak is, mint például
a székelykapuiról híres Máréfalva, egyszerűen mintha nem is léteznének.
Arról nem is beszélve, hogy ezek a térképek utat mutathatnak
ott is ahol nincs. Első utunk alkalmával 2003-ban csupa magyarországi
kiadású térképpel
próbálkoztunk. Joggal vártuk volna el, hogy használhatók legyenek, de a
romániában vásároltak sem voltak sokkal jobbak. Évekbe telt, míg
végre rátaláltunk a Nyírkarta Erdély térképére. (Azon Máréfalva is
rajta
van.) A többi térképen a jelzett színek (azaz sárga út, fehér út,
szaggatott vonalas szekér út, stb.) sem mérvadóak az utak minőségét
illetően. A Nyírkartás térképpel csak olyan fordult elő, hogy jobb volt
az út, mint amit jelzett, vagy fel volt bontva egy szakaszon felújítás
miatt, de amúgy a színek jelezték a várható minőséget. A fehérrel
jelzett szekérutaktól sem kell egyébként megijedni. A legjobb helyekre
amúgy is sokszor csak ilyeneken lehet eljutni. Autóval is járhatóak,
persze nem olyan sebességgel. Ha mégsem, azt már az elején észre fogjuk
venni. Mielőtt azonban rátérnénk egy szekérútra, nem árt, ha előtte
tájékozódunk az állapotáról.
Nagyon azért nem kell megijedni. A budapesti kátyúkon edződött sofőr úgy
általában véve jól veszi az akadályokat az erdélyi utak többségén. Előfordul
viszont, hogy a tél szinte járhatatlanná tesz előző évben még
használható útszakaszokat, tehát nem elég, ha tudjuk, hogy valamerre jó
VOLT az út. Ha indulás előtt tájékozódunk az útviszonyokról, és az utak
javítgatása miatti útfelbontásokról, azzal órákat
takaríthatunk meg.
 Egyébként
nem mondható, hogy úgy általában véve rosszak lennének az utak
Erdélyben. Már csak azért sem, mert összehasonlítva a hazaiakkal,
lassan odaát jobbak lesznek mint idehaza, mert miközben Erdélyben az
utakat folyamatosan felújítják, nálunk egyre kevesebb pénz jut a
karbantartásokra. Ha így megy tovább, beköszönthet az az idő,
amikor a székelyek fognak hivatkozni az anyaországi utakra, mint rossz
példára. Egyelőre azonban nem ez a helyzet. A főutak ugyan egyre
jobbak, de a falvakban helyenként éppen hogy csak járhatóak az utak
autóval, és csak nagyon óvatosan. Az országutak minősége
pedig szakaszosan változhat minden előzetes figyelmeztetés
nélkül, úgyhogy mindig nagyon figyeljünk, vezessünk figyelmesen és
óvatosan! Egy még viszonylag tűrhető úton is tanácsos észnél lenni,
mert hiába jó az út a mi oldalunkon, egy váratlan és nagy gödör a
túloldalon könnyen a mi oldalunkra terelhet valakit, még beláthatatlan
kanyarban is.
A főútvonalak nagyon sokat javultak 2003 óta, amióta először
látogattunk el Székelyföldre. A régről megszokott múzeális kátyúkkal már nem nagyon
találkozni.
Sőt 2006-ban egész Hargita megyében
általánosan tapasztaltuk, hogy megcsinálták a régi hepehupás utakat. Ma már a pirossal jelzett főutakon
majdnem mindenhol
jól lehet közlekedni. Igaz viszont, hogy akár egyetlen év alatt is óriásit változhat ugyanaz az út,
és nem mindig pozitív irányban! Én még emlékszem arra is, hogy milyen volt a Gyilkos-tó felé a bucsini
út. Azt az utat egyáltalán nem javították a románok, mert ez köti össze
a két nagy renegát székely várost, Székelyudvarhelyet és
Gyergyószentmiklóst. Első évben erre akartuk
lerövidíteni az utat a Gyilkos-tó felé. A vicc szerint egy hepehupás úton soha nincsen
egymás után két hepe. Nos hát ez az útszakasz bebizonyította számomra az
ellenkezőjét. Helyenként lerágott gerincként virítottak a még Trianon
előtti időből származó bazaltkockák! Ha ezt nem a saját szememmel látom, nem hiszem el.
2006-ra ezt az utat is újraépítették, most már
nyugodtan lehet arra is menni.
Ha egy alsóbbrendű útszakaszon már több mint egy kilométert haladtunk
derékig érő gödrökben haladva, akkor kezdjünk el gyanakodni. Ilyenkor
inkább kérdezzük meg a szemből jövőt, hogy érdemes-e továbbmenni azon az
úton. Kisebb falvaknál sokszor az is
számít, hogy mekkora a magyar népesség aránya. Minél több a magyar, annál
rosszabb az út a faluban, mert a román állam szinte kizárólag a románok
lakta településeket fejleszti. A magyarok lakta részeken csak új, üresen
álló, gazos kertű ortodox templomokra futja a román állam támogatásával.
A kisebb falvakban mint említettem, nincsen aszfaltburkolat, ezért vegyük figyelembe, hogy
egy kiadós esőzés akár annyira is elmoshat egy utat, hogy személyautóval
lehetetlenné válik rajta a közlekedés.
Alapszabály,
hogy ha elindulnánk valamerre egy ismeretlen helyen egy alsóbbrendű
úton, mindig kérdezzük meg a helybélieket, hogy milyen az út arra
amerre tartunk, meg hogy egyáltalán van-e arra út. Persze nem úgy, hogy
"jó-e az út", az ugyanis egy általában gyalogszerrel, vagy szekérrel
közlekedő embernek egészen mást jelent.
Amennyiben látni
is akarunk valamit, sajnos rákényszerülünk a személyautóval még olyan
utakra is, melyek miatt bizony néha káromkodni is fogunk. (Bözödújfalu,
Ivó, stb) Bármennyire óvatosak is vagyunk, ha túl zűrös utakat járunk
be, nyaralás után ajánlatos egy alváz- és futómű vizsgálatot végeztetni
a néha felverődő éles kövek, és a kemény igénybevétel miatt. Ha sokat
közlekedünk ilyen alsóbbrendű utakon, akkor vegyünk vissza a
sebességből, különben szétverődhetnek a szilentblokkjaink a nyaralás
végére. Nem érdemes rohanni. Élvezzük a tájat! :)
A másik lehetőség, hogy nem vállaljuk a vadkátyús helyek
meglátogatását, ezzel viszont sok érdekességről mondunk le. Némelyik
helyre, pl. a Madarasi Hargitára, rendszeres traktoros járat is visz. A
traktor egy nyitott platós utánfutót húz, amelyre fa padokat szereltek.
Ennek is meg van a maga romantikája. A kocsink nem károsodik, a
szekérszerű vontatmány gyógyítja
a vesekövünket, ha van, mert úgy ráz. Ivóig viszont így is be kell menni autóval, és az az út sokkal rosszabb,
mint ami a Hargitára vezet. A traktoros kocsikázást egyébként előre le kell
beszélni, mert nincsen menetrend!
Néhány tanács sofőröknek
- Ha az ember hirtelen
kátyút ér, nem szabad belefékezni, mert úgy nagyobb kárt okozunk a
futóműben.
-
Fő szabályként kimondható, hogy alacsony építésű, vagy ültetett autókkal a köztudottan
kátyús helyeket lehetőleg el kell kerülni, de egész Erdélyre érvényes,
hogy rossz lengéscsillapítókkal elindulni nem csak a kocsi épségének
megőrzése végett nem csak hogy nem tanácsos, de fokozottan veszélyes
is. Szervizben kikötni nem nyerő, mert az alkatrészek beszereztetése
(még mindig) nem megy olyan könnyen mint hazánkban. Alkatrész csak a
nagyobb városokban szerezhető be, ott is leggyakrabban csak rendelésre.
Mentségükre legyen mondva, hogy ma már a hazai szakszervizek sem
tartanak raktárkészletet, akkor miért várnánk ezt el pont az ottaniaktól?
- Kis kerekű autókkal fokozott óvatossággal
vezessünk, nem is kell mondanom miért. A merev hátsó
hidas, és kemény rugózású kocsikkal az utazást kényelmesebbé lehetjük, ha tele
csomagtartóval utazunk, de akkor a kátyús részeken még jobban kell
vigyázni. mert a kocsi alja közelebb kerül a talajhoz és felülhet.
- Erősebben kátyús szakaszaszokon nem érdemes a kormánnyal izmozni, a kisebb kátyúkat felesleges
kerülgetni, mert közben nem veszi észre az ember a nagyokat. Ilyen
helyeken csak a "felnőtt" kátyúkat kerülgessük, és akkor nem lehet
baj!
Közlekedés, rendőri jelenlét
Nem felhívás egy
keringőre, de a hiedelemmel ellentétben nem igaz, hogy a rendőrök puszta
gonoszságból büntetgetnének Erdélyben. Ha viszont szabálysértő módon közlekedünk,
annak ára van, méghozzá nem is kevés! Rendszeres a kihelyezett radar, de még annál is gyakrabban találkozni az
utat kémlelő rendőrökkel. Legtöbbször a záróvonalon átlépőket figyelik. A
legostobább módon képesek ugyanis Romániában az útra záróvonalat festeni,
olyan helyen, ahol akár fél km-re is belátni az utat, de ha itt előzésbe
kezdünk, akkor drága a tanulópénz. A büntetés nagyon magas, és nem lehet a
helyszínen fizetni, ráadásul elveszik a jogosítványt, és az útlevelet és
elküldik a a konzulátusra.
Meg lehet úszni persze zsebből zsebbe is, de még így is 100 Euro minimum,
amit egyáltalán érdemes felajánlani, különben a nyaralás egy része elmegy
azzal, hogy Kolozsváron az ember a konzulátust keresi, és sorban áll. Jobb
esetben a közeli önkormányzathoz irányít a rendőr, hogy stoppal elmehetsz
és befizetheted, majd ha igazolod a befizetést, megkapod az útleveledet.
Magyar anyanyelvű rendőrrel még nem találkoztunk a kérdéses helyeken,
lehet, hogy ők elnézőbbek lettek volna. Hogy mennyire ütközik a nemzetközi jogba, hogy elveszik az útlevelet
közlekedési szabálysértésért, azt ne firtassuk, itt így tesznek, úgyhogy
ezt tudomásul kell venni, és elkerülni az ilyen helyzeteket.
Azt a régi magyar szokást, hogy az emberek rávillognak egymásra, ha
rendőrt látnak, itt még tartják, úgyhogy ha szabálytalankodunk,
legalább figyeljünk oda előtte!
Határátkelés, pénzváltás
Befelé menet eddig
minden alkalommal csak belenéztek az útleveinkbe, nem vizsgálgattak, csak
engedtek tovább. Két héttel később hazafelé pedig már csak azt
nézték meg, hogy hány darab útlevelünk van, és milyen színű, majd
intettek, hogy menjünk, hazafelé csak a magyar vámosokon kellett túljutni,
akik cigarettát, alkoholt, cukrot kereshettek a kárpitban, ha nem látszottunk
túl jólfésültnek. Ma már viszont vámosok sincsenek, mert Románia az EU tagja.
Régebben ha Ártándnál (Bors) akartuk átlépni a határt, szinte állandóan
sor állt, főleg a hétvégeken. Ha nem keltünk elég korán, mire kiértünk a
határra, több órát voltunk kénytelenek várakozni, elsősorban a román
oldali vegzálás miatt. Ez szinte teljesen megszűnt amióta Románia az EU
tagja lett. Azóta a határátkelés pillanatok alatt lezajlik.
Vagyis zajlott. Hogy a schengeni határ kitolódása óta mi zajlik
Ártándnál, nem tudom, mert nem jártam arrafelé azóta. Nagylaknál
léptem ki és be azóta többször is, de ott nem volt egy szál kocsi sem,
csak a kamionokat várakoztatták.
Romániában a legtöbb helyen, főleg az iparosoknál, és útmenti kereskedőknél lehet
fizetni forinttal, de számoljunk, mert nem biztos, hogy jobban járunk,
mintha Lejbe átváltottuk volna a pénzünket. Azok többnyire jól váltják
a Forintot, akik maguk is gyakran járnak át hozzánk. Tönbbnyire a szállást
is kifizethetjük Forinttal, de újabban már inkább
Eurót kérnek.
A határhoz közel szinte az összes
benzinkútnál lehet fizetni forinttal, ezért nem kényszerülünk rá, hogy a
határátkelőnél váltsunk át pénzt. Szerencsére, mert amúgy a határnál
válják a legrosszabbul a magyar fizetőeszközt egész Erdélyben. Ne tévesszen meg senkit sem a "0% Comission" felirat
az átkelőnél lévő pénzváltókon, mert ez szinte minden pénzváltóra
ki van írva odaát. Akár több mint 15%-kal(!!!) alacsonyabb árfolyammal is számolhatnak, mint
beljebb, ami rablással egyenlő.
Vásárlás, sör, bor
Egy-két speciális cikket leszámítva
megkapni mindent amire szüksége van az embernek, még a legkisebb falusi
boltban is. Az árak a magyarországival közel azonosak, azaz nem érdemes
hatalmas málhákkal nekiindulni Erdélynek. Különben is, ha náluk
vásároljuk meg amire szükségünk van, azzal is a magyar testvéreinket
támogatjuk! Feltéve, hogy nem valami multinál vásárolunk be. A piacokon
többnyire románok árulnak, még a színmagyar helyeken is, így sajnos nem
kerülheti el az ember hogy zöldséget és gyümölcsöt tőlük vásároljon, már
ha piacon vásárol. Én igyekeztem magyar arcú emberektől vásárolni, ami
általában bejött, de ez feltételez némi antropológiai ismeretet. A
legegyszerűbb, hogy csak nézelődünk. Ha megszólítanak, és kínálják a
portékát, abból úgyis tudni fogjuk, hogy románnal, vagy magyarral állunk
szemben a piacon. Román árus sosem fog bennünket magyarul megszólítani,
az biztos. Vagy ha mégis, az akcentusa elárulja.
Az erdélyi tejfölről érdemes tudni, hogy tulajdonképpen nyers! Az ottani
tejföl az inkább sűrű tejszín, nem savanyítják! Ha tehát valaki "tőtelékes
káposztát" vagy más tejfölös ételt szeretne enni, akkor vigyen magával
tejfölt itthonról, mert különben nagy meglepetésben lesz része, mikor
először a szájához emeli a kanalat. Persze van akinek pont ez ízlik.
Egészen tűrhető söröket lehet kapni odakint, úgyhogy férfitársaim ne aggódjanak.
Persze nem a Pilsner Urquell-hez, vagy Stella Artois-hoz kell hasonítani őket.
Úgy
általában véve az Erdélyi sörök kevésbé lágyak, viszont kissé
teltebbek és keserűbbek az átlagos sörnél. A Harghita talán a
legjobb mind között, de az Ursus is jó kis sör. A csíkszeredai Ciuc
(magyarul Csíki) sörről régen azt írtam, hogy sose igyak annál
jobbat életemben. Aztán egyszer észrevettem, hogy megváltozott
a sör ízvilága, már nem ugyanaz van az üvegben. Vélhetően valami
tulajdonosváltás történt a cégnél. Emiatt a másik két sör mögé
került az ízlelőbimbóim által felállított rangsorban. De mivel
ízlések és pofonok különböznek, a rangsort inkább mindenki döntse el
maga!
A
helyi, úgynevezett "házi borokat" a sörrel ellentétben nem ajánlom
kipróbálni, kivéve ha gyomorsavpótlóként kívánjuk elfogyasztani, vagy
fröccsnek. Ezeket a házak mellett fölfuttatott szőlőből készítik, és
bántóan savasak. Azok a borok, melyeket a helybéliek "alföldi bor"
néven neveznek, már valamivel kellemesebbek, de a magyar borokhoz nem
hasonlíthatóak. Palackos kivitelben vannak egészen elfogadható fajták,
de ne kezdjük el összehasonlítgatni a magyar borokkal. Tudni kell, hogy
nagyon sok a hibrid szőlőültetvény még arrafelé. Ezek nem egyértelműen
rosszak, viszont a belőlük készült bornak nem sok köze van a hibridet
alkotó fajtákhoz szerény véleményem szerint. Az EU miatt ezeket a
hibrid szőlőket 2005-ben kiirtásra ítélték, úgyhogy a közeljövőben már
nem fogunk velük találkozni.
Valamit mindig árulnak az út mellett. Egyes falvakban a kertben termett
zöldséget és gyümölcsöt teszik ki az út szélére az éhes turistáknak,
ahogy azt itthon is lehet látni néhol faluhelyen. A
főutak mentén, parkolókban, kanyarokban főleg cigányok árulnak az
erdőben gyűjtött málnát áfonyát, gombát, mogyorót szezontól függően, és
attól is, hogy mit találnak éppen. Az árat pofára mondják, nem biztos,
hogy érdemes az elsőnél vásárolni. Mielőtt alkudni kezdünk, feltétlenül
vegyük szemügyre az árut, mert előfordul, hogy több napos, már
erjedőben lévő málnát vagy mást sóznak ránk. A málnaszemekben száraz
nyarakon valami bogár lárvája szokott tanyát verni tömegesen. Ha
meg kéne mondanom, hogy minek a kukaca, akkor feltétlenül a mezei
poloskára tippelnék. Gondolom nem kell ecsetelnem milyen érzés
ráharapni.
Az áfonya egyszerűbb dolog. Csak olyan áfonyát vegyünk meg, ami nem úszik
a saját levében. Ami csatakos, azt felejtsük el, rosszul
szedték. Elvileg fogyasztható az is, de az ilyen marokkal szedett bogyók
sok éretlen szemet és levelet tartalmaznak, ráadásul még aznap meg kell
enni, mert a sérült szemek hamar erjedésnek indulnak, még a hűtőben is.
Akkor szedték jól, és akkor a legélvezetesebb, ha a gyümölcs hamvas. Az
árban alkudjunk meg, de előtte tájékozódjunk a helybélieknél, hogy
mennyiért megy az áfonya. Ha sokat veszünk, sokkal olcsóbban adják, ezt
vegyük figyelembe. Ha nagy mennyiségben szeretnénk vásárolni, a vödröt
ne fogadjuk el, hanem vigyünk magunkkal erre a célra valami edényt, és
abba öntsük át, nehogy a vödör alján esetleg múlt heti romlott gyümölcs
legyen, vagy papírgombóc. Az áfonyát jól mossuk meg folyóvízben, majd
kristálycukorral (porcukorral nem olyan jó szerintem) ízlés szerint
megszórva tálaljuk. Mennyei manna! Amennyiben a hazatérésünk előtt nem
sokkal vásárolunk áfonyát, simán kibírja az utat, otthon pedig mélyhűtve
tárolhatjuk a felhasználásig.
Gombákat is árulnak az út mellett, de ha valaki nem ismeri
őket, vigyázzon, mert a cigányokhoz nem mehet vissza reklamálni
gombamérgezés után. Márpedig nyáron sok a mérgezés, mert az út szélén is
árult finom gombákhoz vannak hasonlóak, amelyek mérgezőek, vagy az
elfogyasztásuk - néha csak akkor, ha rosszul készítjük el - egész életre szóló gombaundort okoz. Ha ismerjük a
gombát, és szeretjük, akkor jót lakmározhatunk. Rókagombát,
keserűgombát, és vargányát - méghozzá nem is akármilyen
vargányát - árulnak általában az út szélén. A gomba ára is alku tárgya,
de a
vargánya pl. megfizethetetlen magyar árához képest ingyér' van. A vargányára
azért hívom fel külön
a figyelmet, mert különleges. Azt hiszem, hogy aki kóstolt már vargányát, annak
nem kell ecsetelnem milyen finom. Ha mégis hasonlítani akarom valamihez,
akkor azt mondanám, hogy ha a borok királya a Tokaji Aszú, akkor a gombáké
feltétlenül a vargánya.
Vigyázzunk a mindenfelé kéregető cigánypurdékkal, mert ha egynek adunk
valamit,
még húsz előkerül. Út menti vásárláskor, ha többen vannak,
ügyeljünk a dolgainkra! Ne nyitott autó mellett alkudozzunk, a
csomagtartó, ajtók legyenek zárva!
Vásárlás II. felszerelés
Ha
nyaralni megyünk Erdélybe, mindig vigyünk magunkkal kellékeket a fotó
és videócuccainkhoz, mert csak a nagyobb városokban kapni memóriát, jó
minőségű kazettát és hasonlókat. Székelyföldön pl. csak és kizárólag
Székelyudvarhelyen próbálkozhatunk ezek beszerzésével, a többi
településen senki sem foglalkozik ilyesmivel. Sőt még Udvarhelyen is
előfordulhat, hogy hoppon maradunk. Én is jártam így egyszer,
ezért óva intek mindenkit, hogy elinduljon pótmemória, pótakku, és
hasonlók nélkül.
Szállás, víz
Szállást
szinte mindenhol találunk Erdélyben, különösen Székelyföldön, és a
Székelyföldön kívül eső, de magyarok lakta településeken. Ha biztosak
akarunk lenni a dolgunkban, vagy valami igazán jót szeretnénk, érdemes körülnézni a neten, és előre lefoglalni.
Ezeken a helyeken érdemes keresgélni:
erdelyiturizmus.hu
szekelyszallas.hu
turizmus.org
erdelyivendeghazak.ro
A
szállások többsége azonban még mindig nincs fönt a neten! Ha
tehát nem csillagtúrázni szeretnénk egy előre lefoglalt
szállásról, hanem barangolni
akarunk, akkor is nyugodtan elindulhatunk, mert könnyen fogunk
szállást találni a nagyobb falvakban mindenhol. Ha tanácstalanok
vagyunk, akkor menjünk be a boltba, vagy kérdezzük a papot, szívesen
segítenek.
A "víz" címszó azért került ide, mert Székelyföldön, de máshol
is Erdélyben többnyire nincsen vezetékes víz.
Ahol pedig van, ott valamelyik környező forrás, vagy kút vizét engedik
kezeletlenül a csővezetékekbe. Az esetek
túlnyomó többségében ez a víz iható, sőt a forrással rendelkező
falvaknál kifejezetten kellemes ízű üdítő vizet vehetünk a csapból. Vigyázni kell azonban
vele, mert nagyobb esőzések sok mindent bemoshatnak az ivóvízbe, ami
nekik nem okoz gondot, de nekünk elveheti a kedvünket a kirándulástól
pár napig. Ugyanígy nem árt az óvatosság a forrásokkal sem. A hegyek magasabban
fekvő részein szinte mindenhol állatokat legeltetnek, így ha túl sok eső
esik, bizony gond lehet a vízzel. Mi elég merészek voltunk általában,
ezért aztán szinte minden nyáron összeszedtünk valami egy-két napos
lázas-hasmenéses valamit, ami aztán úgy is múlt el, ahogy jött. Először
nem is gyanakodtunk a vízre. 2006-ban ellenben kipróbáltuk, hogy csak a
szállásunkon ittunk csapvizet, ami egy külön forrásból érkezett, máshol mindenhol
ásványvizet ittunk. Azon a nyáron nem is lettünk betegek. Úgyhogy csak
óvatosan azzal a vízzel!
Megjegyzem a székelyeknek meg az agyonklórozott budapesti csapvíztől
megy a hasuk szegényeknek, ha Magyarországra jönnek.
Emberek
A székelyek kedvessége, és vendégszeretete nem túlzok; mindent
felülmúl, mindenhol mosoly és szeretet fogadja az embert. Egyes helyeken
pedig mindenki köszön, ami kissé szokatlan volt számomra először. Ha van
ismerősünk Erdélyben, aki tudja, hogy megyünk, azt bele kell számítani az
időnkbe, mert - jogosan - megsértődnek. Amúgy sem érdemes elbliccelni,
mert aki nem volt még székelyeknél vendégségben, az nem is tudja mi az a
vendégszeretet. Meghívást, ajándékot visszautasítani nem szabad! Nem csak
azért, mert nagyon rosszul fog nekik esni, hanem mert olyan élményben
lehet részünk, amiben még soha. Nem írom le az összes ide vonatkozó
élményemet, de azt hiszem jellemző a következő történet:
Egy
idős házaspárhoz voltunk meghívva ebédre Korondon. Hozzá kell tegyem,
hogy háromgyermekes család vagyunk, azaz öt embert láttak
vendégül. A bácsi külön elment borvízért (így nevezik a törésvonalak
mentén a természetben feltörő, vasat, nyomelemeket, esetleg
kénvegyületeket tartalmazó általában enyhén szénsavas vizet) fel a
hegyre, pedig ott a csapból kiváló minőségű, egészséges forrásvíz
folyik különben. A csűrben állították fel az asztalt, mivel az apró kis
házban nem tudtak volna ennyi embernek megteríteni. Finom leves,
csirkecombok, utána pedig házi készítésű kürtős kalács várt
bennünket, és a bácsi által szedett vackor, valamint nyári alma, amit
nálunk már alig látni valahol. Sokan azt hiszik itthon a vackorra, hogy
az savanyú mint a bűn, pedig nem, csak meg kell várni míg hullani
kezd. Miután jóllaktunk, és beszélgetni kezdtünk, véletlenül elszólták
magukat, hogy kettejük nyugdíja 3 millió lej, azaz kb. 22.500 Ft.
(2003-ban) Az árakról annyit, hogy 10 köbméter fa 4.5 millió lejbe
került akkoriban. Az pedig télen hamar elfogy ám, nem is beszélve
arról, hogy itt akár egy hűvös nyári éjjelen is szívesen befűt az ember
néha, mint ahogyan azt mi is megtettük. Amikor pedig emiatt azt
látták, hogy a gyomrunkban kővé dermedt az elfogyasztott ebéd, akkor a
helyzetet mentendő hozzátették, hogy semmi gond, ők amikor csirkét
vágnak, megeszik a farhátat, nyakat, szárnyat, a combot meg a melle
húsát meg elteszik a mélyhűtőbe, hogy ha vendég jön, legyen neki mit
adni. Hát mit mondjak; ettől nem könnyebbültünk meg. Ez a fajta
önzetlen és lemondó vendégszeretet, olyan tulajdonság, ami mára már
itthon szinte kiveszett. Búcsúzáskor könnyek szöktek az öregek szemébe.
A miénkbe is. Kisebbik lányom, akinek a történtekkor a 6.
születésnapja közeledett, azt mondta, hogy Erdélyben olyan jók és
kedvesek az emberek, hogy elhatározta, hogy ő is jó lesz, és kedves
mindenkivel, és hogy az lenne a jó, ha mindenki megtapasztalná amit ő,
és megjavulna. Minden szavával egyetértek. Ha a NEM magyarok
(testvéreikere nemmel szavazók) is ilyen gondolatokra jutnának,
feltámadhatna az ország!
Nemzeti színű szalagot
vigyünk magunkkal!
Fontos,
hogy ha valaki Erdélybe utazik, feltétlenül vigyen magával nemzeti
színű szalagot! A Madarasi Hargitára szalag nélkül fölmenni olyan,
mintha elmennénk az őseink sírjához virág nélkül. Nemzeti szalagot
kötnek a magyar emberek a hősök szobraira, Tamási Áron, s Orbán Balázs
sírjára is, de ezeken kívül is még számos emlékhelyen szükségünk lesz
rá.
Egy útikönyv amit
tényleg érdemes megvenni
 Sokféle
útikönyv akadt a kezünkbe a négy év alatt, hazai és Romániában kiadott
darabok egyaránt. Annyit mondhatok, hogy egyik sem jött még közel sem a
Sós Judit - Farkas Zoltán: Erdély útikönyv-éhez. A benne olvasottakat és a
saját tapasztalataimat összegezve meggyőződésem, hogy a szerzők valóban
jártak ezeken a helyeken, nem csak összeollózgattak egy könyvet, mint az
manapság szokás.
Olvasásakor sokszor volt deja vu érzésem, aztán rádöbbentem, hogy azért
van, mert az Erdélyről szóló képes kedvcsinálómban több helyen szinte
ugyanazt írtam le szó szerint, mint a szerzőpáros. Ez az egyetlen könyv,
amit tudok ajánlani, ha valaki a nyaralás tervezésekor, vagy utazás közben könyvből is szeret tájékozódni .
Frissítve: 2009.08.14
|
|
